Mondjuk, az biztos, hogy még mindig Guy Ritchie írja a legjobb dialógokat, persze Tarantino mellett, piti gengszteres-suttyó maffiózós témakörben, a filmjei azonban szép lankás lejtmenetben tartanak a méla unalom feneketlen völgyének mélyére. A valóságban ez egy baromi unott és unatkozó pasas lehet, talán ezért is hagyta ott a francba Madonna is, talán nem. Első két filmjével (A ravasz, az agy satöbbi… és a Blöff) műfajt, sőt stílust teremtett, amin viszont képtelen túllépni, önmaga ismétlésébe bonyolódik, ugyanazt a kutyaszarkupacot járja körül negyedjére is. Közben, mintegy nászajándékként, megpróbálkozott a romantikus vígjáték műfajával is, amit vagy felejtsünk el, vagy minősítsük tévedésként. (Miképpen házasságát.) Mindenesetre, jelenthet valamit, ha egy kultuszként induló rendezőről manapság már csak valahai felesége kapcsán emlékezünk meg. Nos, ez ellen jelenlegi, Spílerre magyarított című filmje sem tesz sokat.

Persze, aki életében nem látott még gájricsi-filmet, annak ez nyilván szórakoztató lesz, de gyanítom, ez egy elégelenyésző kisebbségét képezi a filmfogyasztó társadalomnak. Ugyanazt a londoni alvilágot látjuk, a pitiáner gengsztereivel, és nagymenőivel, drogos lúzereivel, mint eddig, kurva jók a párbeszédek, de ha sokáig röhögsz az egyik poénon, lemaradsz a másikról, és már baromira nem tudod, ki kivel van és miért. Nincs igazából kiemelt főszereplő itt sem, van három csapat, akik körbe szívatják egymást. Aztán az győz, aki utoljára tolja le a bránert az összes többi torkán. Szívatási vetésforgó. Lehet mondani, hogy itt Ritchie hogy beszól az ismert és rettegett orosz-londoni ingatlanmágnásnak és fociklub-tulajdonosnak, hiszen az egyik szereplői csoport vezetője, Uri Omovich egy ilyen pacák, aki ráadásul előszeretettel tárgyal egy futballstadion golyóálló díszpáholyában, de ne higgyük azt, hogy itt komolyan be lett szólva Abramovicsnak. Sőt, mi több, én nagyon el tudom képzelni, hogy előzőleg Ritchie is ott tárgyalt vele a Chelsea páholyában (vagy akárhol), hogy mit lehet és hogyan… Még ez is lehet, hogy Abramovicsis beszállt egy kisebb összeggel a büdzsébe. Szóval, a sztori a megszokott, láttuk, hallottuk, Ritchie nyomja a megszokott szövegét, úgy tűnik, ezt tudja, de mást nem. Ez pedig kezd unalmasság válni. Ezt a terjengő unalmat nem támogatja a film vizualitása sem: a Ritchie-től már megszokott lassításoktól és bepörgő, kihagyásos montázsoktól eltekintve kifejezetten lassan úszó, statikus képekben lett a film fényképezve. Egy akciófilm, lassan úszó totálokban? Bullshit! – ahogy a művelt francia kritikus mondaná…

A körkörösen építkező sztori viszonylag arctalan, kevésbé ismert színészekkel van elővezetve (na jó, Tom Hardy, Tom Wilkinson, Gerald Butler, Idris Alba, Mark Strong… 😀 ), ami még nehezebbé teheti az események követését. Még a két legmarkánsabb figura Omovich két terminátora, de ők is csupán erősen karikírozott karakterük miatt. A többire már nem is emlékszem. Az egész filmre nem emlékszem, bár tegnap este néztem meg. Guy Ritchie kiürült (ha volt benne egyáltalán valami, valaha). Asanisimasa pontja: 4/10.