Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Hát, a mai nap sem igazán a tévézésé… A kormánycsatornák akár le is cserélhetnék a csatornalogókat egy-egy bazi nagy keresztre, mert a húsvét keresztényi tematikáján kívül mást szinte nem is engednek ma műsorba, holott azért “vannak e világon még keskeny vágányú vasutasok is”.

Este (fess a pesti nő). Én valamiért bírom Kevin Costner Waterworldjét, amit amúgy a filmtörténelem egyik legnagyobb bukásaként szokás emlegetni a befektetés-megtérülés viszonylatában, ma, a kora esti órákban viszont tényleg ez lesz a legnézhetőbb film. (Cool, 19.40)

Aztán van még a Tűzszekerek, jó néhány kosárnyi különféle díjaival, Vangelis ikonikus zenéjével és az igazi sportfilmekhez méltó pátosszal. A szinte szakrális hangulat érdekes módon e filmben valahogyan mégis magától értetődőnek, természetesnek hat, éppen úgy, mint a két futó (kép) filmbéli rivalizálását mélyen átható történelmi fátyol is. Ez mindenképpen a rendező Hugh Hudson érdeme. Az ATV idióta módon vágja ketté a filmet elmaradhatatlan híradójával, ami semmivel sem jobb a reklámoknál. A film viszont mindenképpen jobb választás például VV Mucika és VV Tapló napi nyavalygásánál. Kezdés 20.00 órakor, az ATV-n.

Késő esti ajánlatom mára a Párizs, szeretlek című szkeccsfilm, melyben a legjobb kortárs rendezők Párizs-szerelem témakörben készült kisfilmjei fűződnek csokorba. Van köztük néhány egészen kiváló darab mellett néhány gyengébb is, de összességében üde, friss és ropogós élmény ez a film, mint egy reggeli croissant valahol a Montmartre-on.

Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.