007 – Skyfall (Skyfall, 2012)

Megmondom én pacekba’, hogy akinek ez a Bond nem Bond, csak az, amelyik pántlikanyakkendőben, kékre borotvált, merev pofával, jobb kezében metszett ólomkristálypohárban rázogatott vodkamartinivel lézerágyúzik a mandzsettagombjával bádogfogú debilekre, miközben a háttérben a soros csőmellű playboynyuszi piheg az ágyon, az éppen olyan idióta, mint aki szerint a zuhanó gazdasági mutatók óriási, soha nem látott sikert jelentenek. A 007 – Skyfall természetesen mesteri munka, a sorozat egyik csúcsa, minden 007 - Skyfall - Daniel Craigszempontból, de az akciófilmek szélesebb mezőnyében is előkelő státuszt érdemel. (Tágabbra azért már ne tekintsünk, de a film nem is támaszt ilyen igényeket.)

Persze, igen komoly nagyágyúk gyűltek össze erre a projektre, s bár általában elefántok találkozásából nyamvadt egérkék szoktak születni, itt bizony karmolós és tökös oroszlán született. Sam Mendes egyike a legfelkészültebb és legintelligensebb filmeseknek, bármilyen műfajról, sőt akár szerzői filmről legyen szó, remek az ízlése és a tempóérzéke – e filmet is úgy húzta végig a nem rövid 140 percen, hogy alig tűnt másfél órának. Roger Deakins a világ egyik legjobb operatőre jelenleg. Baltaarcú Craiget imádom, a legjobb Bond, de mi sem jellemzőbb, hogy bírálói is csak ilyeneket böknek rá, hogy “vasutas”, meg “Heinekenreklám”. Igen, az, mármint, hogy reklám. Brosnan mi volt? Connery, Moore? Mind reklám volt, ráadásul sokkal gagyibba’ nyomták. Energikus, atletikus pali, aki emellett jó színész is, ráadásul vitán felül férfias jelenség. Milyen legyen már egy abszolút hős? Nyálas bugyibuci, mint Brosnan? Eh. De lapozzunk. Javier Bardem a negatív karakter. Hátborzongatóan cinikus, 007 - Skyfall - Judi Denchhisztérikus pszichopata, akit a világ egyik legjobb színésze játszik. Miről beszélünk?!

A film valójában nem más, mint egy szép ívű, látványos, összegző mű az elmúlt 50 évről (épp a bemutatója napján volt fél évszázada, hogy az első Bond-filmet, a Dr. No-t bemutatták), telistele utalásokkal korábbi 007-es filmekre, valamint búcsú M (Judi Dench) fontos karakterétől, egyben megismerhetjük utódját is. Bond karaktere, ahogyan azt már a korábbi két Daniel Craig által játszott filmben megismerhettük, egy sokkal keményebb, sprődebb fazon, bár ha felugrik rá a szmoking, akkor azért baromi elegánsan is ki tud nézni. Itt már szinte öreg, ezt szemére is hányják, de ő vállalja. Sérülékeny, keze is remeg. Rendkívül kreatívan megkoreografált akciójeleneteken (pl. a motoros üldözés Isztambul tetején) át menetel igazáért, amit természetesen el is ér, a finálé azonban kissé keserű. A kifutó farkinca viszont egyből jobb kedvre is derít, hiszen lesz folytatás. Kitűnő popcornmozi. Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

10 hozzászólás a(z) 007 – Skyfall (Skyfall, 2012) bejegyzéshez

  1. Kata szerint:

    Női szemmel Craignek suttyófeje van, nem elegáns. 😦

  2. messin szerint:

    Az én női szememmel pedig férfiasabb mint skatulyából kihúzott szépfiú elődei. 🙂 Ízlések és pofonok.
    Egyébként nekem nagyon tetszett a film, az utolsó percig élveztem.

  3. Dr. No szerint:

    Stílusos benne minden az első képtől az utolsóig. És hah! Azok az enteriőrök! És az a megérkezés a makaói kártyabarlangba dzsunkán, a vízen úszó lampionok közt!

    De annyiban cizellálnák, hogy kérdéses, mennyiben éri el ebben a filmben Bond a célját, hiszen az nem pusztán Silva kiiktatása volt, hanem M megvédése, az pedig egyértelmű fiaskó.

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  6. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  7. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  8. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.