Szolgálatkészség (Compliance, 2012)

Divatos téma, sokszor elő is kerül manapság, hogy a jól működő társadalomnak szolgálatkész, önálló gondolatok, döntések meghozatalára képtelen, ám lelkiismeretes polgárokra van szüksége. (Tudjuk persze, hogy az igazán jól működő társadalmaknak éppen hogy kiművelt, kreatív, önálló és felelősségteljes adófizetőkre kell épülnie, de nálunk most ez éppen nem menő.) Ez a Szolgálatkészség című, remekbe szabott kis dokumentum-thriller az össznépi agymosoda két igen sötét bugyrába kalauzol minket: egy gyorsétterem hátsó fertályába, valamint – eléggé áttételesen ugyan – a szolgálatkészség1telefonos ügyfélszolgálatok végeláthatatlan szófolyamába. Craig Zobel markánsan független ízű filmje valós eseményeket mesél el, s a végén olvasható inzert szerint ez csak egy eset az USA-ban évente előforduló 70 (!) hasonlóból.

A sztori egy ártatlannak induló telefonos ugratásnak indul – bár kezdetben talán mi is komolyan vesszük (no, azért nem sokáig, mert mi okosak vagyunk, nem úgy mint azok, a filmen). Egy városszéli gyorsétterem amúgy is nehezen induló napja még rosszabbul folytatódik, ugyanis egy állítólagos rendőr hívja az üzletvezetőt, hogy a pultoslány lopott az egyik vásárlótól, aki éppen ott áll a rendőr mellett. A rendőr arra kéri az üzletvezetőt, hogy kísérje be a hátsó irodába a lányt, és tartsa ott, míg ők megérkeznek. De addig is vizsgálja át ruházatát, stb. A dolgok – az állítólagos rendőr folyamatos telefoninstrukciói által irányítva – a film végére igencsak eldurvulnak, de ezt nem részletezem, hiszen erről szól a film.

Amúgy pedig azt az elemi emberi ostobaságot pécézi ki a film, amely igen sok emberben benne van, ha rendőrként mutatkozik be valaki nekünk, akár egy telefonon keresztül, hajlamosak vagyunk azt minden további nélkül elfogadni, még akkor is, ha alkalomadtán igen bizarr kérésekkel áll is elő. Megdöbbentően hiszékenyek, naivak tudunk lenni és egyáltalán nem kell valami virtuóz zseni, hogy simán megvezesse a magát legátverhetetlenebbnek hívőt is. Gondoljunk bele, hány ilyen átveréses esetről hallunk, naponta. Éppen azokat a lelki folyamatokat mutatja meg e film igen pontosan, kíméletlenül és hitelesen, melyek akkor történnek bennünk, amikor éppen átverődünk, mint szar a palánkon. A tavalyi év LEGTANULSÁGOSABB filmje, bár kínszenvedés végignézni. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    ez így van az egyszerű, logikátlan lelkekre alapoz, nekem fura volt, hogy ennyire hiszékenyek, mindenesetre okulandó film. 5/10

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.