Pontosabb és keményebb valláskritikát fogalmaz meg Dietrich Brüggemann Keresztút című filmje, mint a manapság tragikus okokból elhíresült francia Charlie Hebdo nevű élclap fennállása során összesen, és ehhez még gúnyolódnia, sértegetnie sem kell a híveket, a vallást és az egyházat, elég egy jól kiválasztott témát, esetet úgy bemutatni, úgy ábrázolni, ahogy az hitelesen megtörténhetett egy fundamentalista-keresztény, katolikus közösségben. Ehhez természetesen behatóan ismernie kellett az alkotóknak azt, amiről éppen beszélnek, ez az ismeret látszik is a film minden másodpercén. Brüggemannék alapvetően belülről, ha tetszik, Jézus tanításainak, valamint a katolikus liturgiának és kánonnak megfelelően festik meg a bigott vakhit fatális keresztútját, miközben hősének transzcendentális mártíromságának csodáját is elismerik – bár az isteni üdvösség nem képes áttörni a komor, borús fellegeken…

A tizennégy éves Maria (Lea van Acken), családja körében gyakorolja egy ókeresztény elveket valló katolikus közösség kőkemény, puritán, és a Biblia betűit szó szerint követő hitéletet. Ez a hitük szerint Istennek tetsző élet azonban szinte minden pillanatban ütközésbe kerül a modern, civilizált élet és életmód “kihívásaival”, az ifjú, elhivatott pap (Florian Stetter), aki a gyülekezetet vezeti, szinte mindent sátáni csábításként definiál, ami nincs benne az Újszövetség valamelyik passzusában. Maria ennek megfelelően idegenként, megbélyegzettként bolyong a popzenét hallgató, bimbózó szexualitásukat próbálgató, egyszerűen csak normális életet élő osztálytársai között és képtelet felfogni a hite és a “kinti” élet közti áthidalhatatlan szakadékot. Meglepően erőszakos, fanatikus hitű anyja (Franziska Weisz) szinte inkvizítorként hajlik fölé, menedéket csupán a család francia származású bébiszitter, Bernadette (Lucie Aron) gyengéd és megbocsájtó szeretete jelent számára, aki még képes összeegyeztetni a katolikus hitet a normális, hétköznapi, emberi élettel. Maria a tarthatatlan helyzetből a hite szerint Jézust követve próbál kitörni, amikor magára veszi beteg kistestvére “keresztjét” és áldozathozatalként saját életét ajánlja fel az ő gyógyulásáért cserébe.

Maria történetét, tettét talán nem is lehetne nem hívő szemmel, aggyal és szívvel ábrázolni, felfogni még talán, de megérteni semmiképpen. Brüggemann filmjében (melynek feleségével írt forgatókönyvét Berlinben a Legjobbként díjazták) Jézus Krisztus keresztútjának analógiáját használva próbálja megértetni Maria önzetlen áldozathozatalát, csodálja azt, egyben élesen láttatja is annak és az odavezető bigott hitnek az életszerűtlenségét is. A tizennégy stációra tagolt film Jézus tizennégy stációjának megfelelve, szinte kivétel nélkül statikus kompozícióba rendezett jelenetekben követi végig Maria szenvedését a tizennegyedik stáció megtisztító, egyben megvilágosító katarzisáig.

A Maria története által feltárt probléma aktualitásához kétség sem férhet, hiszen a vallás, és most lényegtelen, milyen hitben, milyen felekezetben, de a mai, modern világban is jelen van és napi szinte okoz konfliktushelyzeteket az azt toleráló, illetve elutasító társadalmi közegben. A külvilág sajátosságaira fittyet hányó, kizárólag önmaga körül forgó, befelé forduló, bezáruló hitgyakorlás kritikai vizsgálata mindenki számára fontos: a hívőknek azért, mert valahol az ő hitükről van szó, a “hitetleneknek” pedig azért, hogy megérthessék egy olyan jelenség titkát, amitől ők talán éppen annyira rettegnek, mint amennyire tőlük rettegnek a bigott vakhitűek. Megérteni a rettegést, leleplezni a Mumust, Sátánt, Agyrágóbogarat, bármit, amitől rettegünk; ez az, ami igazán fontos mindenki számára. Kiváló apropót nyújt e film egy ilyen ön- és megtisztító elmélkedéshez, emellett erősen javasolnám Maria történetét megvitatásra hittant tanuló, hívő gimnazisták számára, értő moderátor mellett.

Asanisimasa: 9/10