Esélylesők (Il capitale umano/Human Capital, 2013)

Sajnos, megint azzal kell kezdeni, hogy az eredeti mindig a legjobb, ami természetesen a címadásra is érvényes. Az Esélylesők című olasz dráma (vagy inkább társadalmi példázat?) eredeti címe Az emberi tőke, és aki végignézi a filmet, az tudni fogja, miért ez. Aztán azért is értetlenkedek, mert ilyen magyar címmel létezik már egy 1984-es kalandfilm is, aminek természetesen szintén tök más az eredeti címe…

esélylesők 2És hát szó sincs thrillerről, ahogy például a port.hu jelzi (az imdb drámának mondja, így én is ezt a műfaji kategóriát használom, jobb híján)… Ami viszont öröm, hogy ezzel nagyjából az Esélylesőkkel kapcsolatos negatívumokat ki is veséztük. Paolo Virzi filmje nem véletlenül lett Oscarra jelölve, mégha nem is jutott be a “döntőbe”, akár be is juthatott volna, mert jelen pillanatban is vannak ott ennél lényegesen gyengébb munkák… A történet alapvetően drámai. Egy pincér éjszaka, munka után biciklivel indul haza, mikor egy autó elgázolja. Közben egy pitiáner ingatlanügynök gyorsan akar nagyot kaszálni, ezért megragadja az alkalmat, hogy lánya a kőgazdag befektetési bankár fiával jár és e kapcsolatot felhasználva, összes anyagi tartalékát kockára téve behízelgi magát a bankár egy új, nagy hozammal kecsegtető, de igencsak rizikós projektjébe. A bankár unatkozó felesége valami értelmes dologba kezdene, hogy megtöltse valamivel üres életét, azonban egy régi színház színházcélú felújítása nem az a vállalkozás, ami túlzottan lázba hozza a pénzt, mint Mammont imádó férjét. Az ingatlanügynök lánya azonban szakít a milliárdos bankár fiával, aki ezt nehezen emészti meg, ezért salakra issza magát, miközben a lány új barátjával van. Az elgázol pincér meghal a kórházban és közben a baleset gyanúja a bankár fiára terelődik, aki magatehetetlen állapotban került haza és vadiúj kocsija is az udvarban parkol, oldalán ütközés nyomaival…

esélylesők 1Virzi és alkotótársai egy nem igazán ismeretlen, de mégis igen izgalmasan használható narratívát alkalmaztak e történet elmesélésére. A sztorit regényformátumra, négy különálló, ám tartalmukban cipzárszerűen egymásba kapcsolódó, egymásra utaló és egymásból következő fejezetre tagolták, mely három szereplő, az ingatlanügynök (Dino – Fabrizio Bentivoglio), a bankár felesége (Carla – Valeria Bruni Tedeschi), valamint a lány (Serena – Matilde Gioli) nézőpontjából láttatja a történetet, melybe az abban szereplőkhöz semmilyen kapcsolattal nem rendelkező, teljesen ártatlan ember belehal. A negyedik fejezet az, amikor minden kiderül és amikor Virzi, amúgy Paul Haggis-módra, összegzi az addig látottakat és megalkotja társadalomkritikáját, ami igen keserű, cinikus és lesújtó – és nagyon is igaz.

esélylesők 3Azt tudjuk, hogy ember embernek farkasa, és hogy vannak, akik a pénz (ergo a hatalom) érdekében mindenre, sőt bármire képesek. A pénzük és hatalmuk megvédésére pedig még annál is többre. Ennek érdekében zokszó nélkül lépnek át formális és informális törvényeken, szabályokon és elveken, embereken, ellenségeken, állítólagos barátokon, sőt vérrokonokon is. Virzi állítása szerint ezek az emberek sohasem buknak el, mindig fennmaradnak, mert körülöttük csakis olyan emberek keringenek, akik éppen olyanok, mint ők maguk. Egymásból élnek és egymást táplálják akkor is, ha éppen, pillanatnyilag megsemmisítik. Tőkét kovácsolnak mindenből, még országok, kormányok bukásából is, sőt, sokszor kifejezetten arra játszanak… Ha jól belegondolunk, nagyon is ismerős képlet ez, elég csak belenéznünk a még valóban híreket közlő híradókba, újságokba. E tőkének a tömegét azonban emberi életek, sorsok alkotják, akik rendszerint fogalmuk sincsen, mikor vannak éppen rosszkor, rossz helyen.

esélylesök - valeria bruni tedeschiAz Esélylesők története ugyan nem vállalkozik átfogó, globális, részletekbe menő társadalomrajz megalkotására, de az a réteg, az a meghatározó embertípus, akiket célkeresztjébe fog, az viszont igen karakteresen, igen precízen elemezve kerül szemlére. Az így ábrázolt folyamatok tipikusnak, általánosan jellemzőnek tekinthetők szerte a világon (a film remake-jogát már meg is vette Hollywood). A karakterek markánsak, találók (különösen Dino, az ingatlanos csúszómászó figurája bicskanyitogató, a törtető bankár, illetve unatkozó felesége, a sznob társaság, valamint elkényeztetett fiacskájuk közhelyesek – de ha egyszer pont ilyenek). Pici csalásként élem meg, hogy a végkifejlet hagy némi reményt, mégha az jól esik is. A valóságban viszont még ennyi sincs…

Asanisimasa: 9/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Esélylesők (Il capitale umano/Human Capital, 2013) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Miért volt érdemes elmenni a moziba 2015-ben? | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Őrült boldogság (La pazza gioia, 2016) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.