Monthly Archives: 2016 október

Nos, valóban jutalomjáték ez a Jutalomjáték, mégpedig egy jó, bár a film hírverését kissé cáfolva, nálunk nem annyira ismert brit színésznek, Brian Coxnak. Cox ismert, kipróbált, belevaló figura, elsőrangú karakterszínész. Olyan filmek mellékszerepeiben láthattuk, mint a Trója (Agamemnon), a Bourne-filmek … → olvasásának folytatása

Miközben mi sem áll távolabb tőlem, hogy a magyar filmeseket ekézzem, azért azt meg szeretném jegyezni, hogy igen aggasztónak tartom jövőnkre nézve azt, ahogyan nálunk mindenki zabszemmel a fenekében, azon aggódva, hogy netán nem hozza az elvárt számokat, valamiféle üres, … → olvasásának folytatása

Szerintem még az életemben nem láttam ilyen csodálatos és megható, végletesen bizarr, undorító, sőt viszolyogtató, egyszerre betegesen nekrofil és hamvasan-tisztán romantikus horror-robinzonádot, mint ez Az ember, aki mindent tudott. Igazából még most, a film után is óriási kérdőjelek vannak bennem, … → olvasásának folytatása

Szép csendben a kortárs filmművészet legnagyobb alakjai között kell emlegetnünk a román Cristian Mungiut. Szép csendben, mert rendszerint lassú ritmusú, mély társadalmi és/vagy morális problémákat felvető, s azokat éles kontúrokkal körbemetsző filmjei sohasem fognak tömegeket vonzani a mozikba, s ha … → olvasásának folytatása

Wim Wenders szárnyai alatt készült az argentin German Kral Az utolsó tangónk című portré-dokumentumfilmje, de nemcsak ezért lehet ezt úgy jelzőzni, mint a mára már nyugodtan kultuszteremtőnek mondható Buena Vista Social Club folytatása. Egyrészt, mert a rendező is foglalkozott már egy … → olvasásának folytatása

Azt tartja a szólás, hogy a Down-szindrómás embereket azért teremtette Isten a Földre, hogy biztosan legyen szeretet… Ez a valóságban is rendszerint így van, tanúsíthatja bárki, aki találkozott már ilyen kromoszómarendellenességgel születettekkel, sokan élnek köztünk, talán a családunkban is; legtöbbjüknél … → olvasásának folytatása

Könnyen lehet, hogy Michael Edwards élete még annál is regényesebb, kalandosabb, abszurdabb és szívhez szólóbb volt, mint amit végül, némi szokásos huzavona után, Dexter Fletcher rendezett meg életrajzi filmként. Az Eddie, a sas persze, pont olyan abszurd, de egyben szívhez … → olvasásának folytatása

Gianfranco Rosi senkivel össze nem téveszthető stílust fejlesztett ki az éppenséggel stílusérzékenynek nem igazán mondható dokumentumfilm műfaján belül. Legjobban talán úgy jellemezhetném Rosi módszerét, mintha valamiféle “hangulatszkennerként” pásztázná végig az adott jelenséget, annak helyszínét és a benne résztvevő személyeket, vagy … → olvasásának folytatása

Nemrégiben a fél internet valamelyik vidéki rendőrkapitányság által gyártott (nagyon finoman szólva) suta és didaktikus oktatóvideóin röhögött, így már csak ezért is érdemes megnézni például ezt a Lekapcsolódás című mozit (a napokban az HBO-n elérhető a film), mely nagyjából az … → olvasásának folytatása