Pénteken véget ér a magyar televíziózás 1956 óta tartó fennállásának egyik legzavarbaejtőbb sorozatának mintegy 81 részt magában foglaló első évada. Nem terveztem poszt írását a Drága örökösökről, de ismert szórakoztatóipari példával élve, egyszerűen se lenyelni, se kiköpni nem tudom a horvát ötletből (Kud puklo da puklo), de magyar kreativitással fejlesztett szériát. Nem tagadom, vannak szórakoztató pillanatai, de azért több az, amikor legszívesebben a fejem verném a falba ennyi dilettantizmus és tehetségtelenség láttán… A közönség viszont imádja, legalábbis a nézettségi adatok alapján, bár ezt nyilvánosan, rajongói körön kívül, aligha vállalja fel valaki. Mindenesetre, a sorozatot sugárzó RTL Klub illetékese már lenyilatkozta, hogy jön a második évad. Jaj nekünk.

Kezdjük a helyszínnel. Ökörapáti egy fiktív magyar település, ne is keresse senki a térképen, mert nincs ilyen a valóságban. Ezzel így nincs is semmi baj, az alkotók olyan helyszínt kívántak elmesélendő történetükhöz, amiből mindenki ráismer egy picit saját környezetére. Vidéken. A pesti nézőknek meg ott vannak a címszereplők, egy kiterjedt, echte pesti család, akik egy mesés örökség reményében költöznek le egy évre erre az “isten háta mögötti” faluba. Ámde ilyen falu nemhogy Magyarországon, de a világon nincs! Kezdjük ott, hogy a faluban nincs templom. De legalább kocsma és vegyesbolt az van. (Holott a valóságban ebből lassan csak a kocsma az, ami megtalálható egy átlagos faluban.) Van azonban lovarda és panzió, oké. Hagyjuk, ennek van cselekményformáló szerepe. Viszont minden ház szemlátomást vadonatúj. Szinte ropogósan friss építés mind, az ablakkeretek mázolása szinte még ragad, odabent még érezni a Héra falfesték szagát. A mintaszerűen vágott és szakmailag kifogástalanul felrakott nádtetők mintha egy ál-vidéki luxuslakópark műparaszti villácskáit fednék. Köztük hófehér kaviccsal felszórt utak, sehol egy rendes pocsolya, nincs sártenger, de még néhol bitumenfoltokkal tarkított kátyu-út sem. Rendben van, díszletfaluban forgatták a szériát, de akkor azt a díszletet miért nem öregítették olyanra, mint bármelyik magyar falu? Ebből aztán senki nem ismer rá lakóhelyére. A csatorna másik sorozatának, A mi kis falunknak stábja legalább vette a fáradtságot, és minden évadra (jó, az ő évadaik csak néhány részesek, ez meg itt egy monstre folyam ahhoz képest…) leköltöznek Pilisszentkeresztre, átnevezik azt Pajkaszegnek, tehát legalább látványban tényleg hiteles az általuk elmesélendő történet háttere. (Csak a sorozatban nincs templom Pajkaszegen, a valóságban, Pilisszentkereszten természetesen van templom.) Ökörapáti viszont egész egyszerűen nem létezik, nemcsak a valóságban, de a sorozatban sem. Ilyen nincs. És mégis van…

Ehhez képest a cselekmény rendkívül egyenetlen (pozitívan nézve: szabálytalan). Az örökség megszerzése körüli komédia köré fonódik több romantikus szerelmi szál, van egy korrupcióval és narkóügyekkel kevert krimi-vonulat, mely olykor a vicces emlékű Kisvárost idéző akciójeleneteket is villant, több emberrablásos thriller, ezekhez minden különösebb átmenet nélkül kapcsolódik valami arcpirítóan idétlen, de ami a lényeg, hiteltelen falusi élet/falusi figura-paródia… Bizonyos karakterek háttértörténete szinte a hajdani Családi kör filmbetétjeinek didaktikus szociográfiáira hajaz, míg másokéról semmit nem tudunk meg, vagy éppen direkt homályban marad. A legfurcsább azonban az, ahogyan a jelenetek szinte anarchikusan vannak egymásra dobálva. Én legalábbis nehezen látok bármiféle, egész évadon átívelő, átgondolt koncepciót. Többen írják a sorozatot (Hámori Barbara és Búss Gábor Olivér, mint vezető írók, valamint Domokos Gábor, Bereczki Viktor és még heten), de amit látok, az gyakorlatilag legalább ennyi, valamilyen számomra alig érthető okból egymásba erőszakolt, egymástól azonban stílusban, hangvételben és műfaji jegyekben markánsan különböző történet.

Tovább fokozza a zavart a sorozat karaktereinek összevisszasága. Különösen bosszant, hogy van néhány színészi értelemben is kerek figura, akiknek ráadásul karaktere is viszonylag rendesen van megírva és szájukból épkézláb mondatok is kijönnek. Ilyen pl. Szappanos Tibi suttyó bunkó figurája (Lengyel Ferenc), az igazi tahó pesti taxis. Ismerjük jól. Ilyen a pénzéhes nővére, a fellengzős, sznob dámát játszó Mónika (Járó Zsuzsa), de igazán emberi szerencsejáték-függő öccs (Kovács Lehel) is. Ilyen általában Ökörapáti karakán kocsmárosnője (Fekete Linda). Talán idegesítően soknak tűnik a langaléta puncibubus Szappanos-fiú karaktere (Mohai Tamás), de én ismerem ezt a figurát, jó haverom volt gyerekkoromban. Szláven, a titokzatos horvát veterán (Molnár Gusztáv). Na, ő pl. a kedvencem, az egyik, aki miatt nézem… Aztán a szerelme, az az elképzelhetetlen, elképesztő fruska, a Diácska (Pallagi Melitta). Na, attól kész vagyok. 🙂 (A hölgy “civilben” a Stúdió K színésznője, csak úgy mondom.) Vannak aztán a szürkék, akikkel nincs is semmi baj, csak annyi, hogy szürkék. Majdnem normálisak, mint a lovászfiú, a Szappanos-lány, a kocsmárosnő lánya, s egyáltalán, a fiatalok. Tök korrekt, átlagos magyar figurák, helyes fiatalok. Csak kicsit uncsik, érdektelenek (nem színészi értelemben). Persze, így szerintem nem öltöznek a falusi lovászok. Jó aztán a roma csávó is, őt is ismerem a való világból (gondnok volt egy régebbi munkahelyemen). De aztán vannak olyanok, akiket egész egyszerűen nem tudok hova tenni! Az a két rettenetes falusi pletykagép vénasszony, ilyenek egész egyszerűen nem léteznek! Legalábbis nem így, nem ilyen formában és szókinccsel… Akkor a Hajdu Steve által alakított béna, bugyuta katasztrófavédelmis, az a pusztítóan buta postásnéni – mind-mind izzadságszagúan erőltetett, talán groteszknek szánt, de csupán csúfosan elrajzolt nem-tudom-mik, akiknek szájába olyan lehetetlen mondatokat adtak az írók, hogy én szégyellem magam miattuk és helyükben. A legostobább ovis-vicc kategória minden poénnak szánt végszavuk. És mondom, mindez olyan kontextusban jelenik meg, ami azért nyomokban egy viszonylag értelmes történetet tartalmas (valahol)… Érthetetlen. Vagy csak én nem értem? 4/10