A tűzön át (Sauver ou périr, 2018)

A tűzoltók korunk igazi hősei. Ezek a szinte kellően sehol sem megbecsült, valójában egyszerű, becsületes, hétköznapi emberek, akiket ostoba módon sokszor még le is “hamucsőszözünk”, életük konkrét, napi szintű kockáztatásával, sajnos, sokszor feláldozásával mentenek ki a tűzből, illetve más életveszélyes katasztrófahelyzetből számukra tökéletesen ismeretlen idegeneket, illetve azok nélkülözhetetlennek, vagy pótolhatatlannak ítélt vagyontárgyait. Legtöbbször fogalmunk sincs arról, milyen áldozatokat hoznak meg értünk. Pontosan emlékszem arra, amikor évekkel ezelőtt a szomszédomban leégett egy teljes bérház, milyen szörnyű, perzselő hőséget ontottak az izzó gerendák, milyen orrfacsaró bűze van egy ilyen óriási tűznek – s ezek az emberek oda mennek be menteni, ami menthető. Legtöbbször még a nevüket sem tudjuk, az arcukat sem látjuk…

a tuzon at 1Egy ilyen megtörtén eseményen alapszik Frédéric Tellier tavalyi filmje, A tűzön át. A történet fent jellemzett hőse Franck (Pierre Niney), a fiatal párizsi tűzoltó. Céltudatos, becsületes fiatalember, régi családi traumáját gyógyítandó, teljes energiáját szenteli a minél tökéletesebb felkészülésnek. Hamar elő is léptetik tűzoltóparancsnokká, miközben fiatal felesége és ikerlányai a laktanya tőszomszédságában várják haza férjüket, apjukat. Egy nap azonban Franck számára is elérkezik a végzetes bevetés: ugyan túléli a hatalmas raktártűz oltása közben elszenvedett balesetet, de teste és tüdeje olyan súlyosan összeég, hogy sokáig mesterséges kómában tartják, de utána is felismerhetetlen a testét és fejét borító pólya miatt. A hosszas lábadozásban mindenért önmagát vádolja, s eközben felesége, minden igyekezete ellenére, elhidegül tőle. Franck élete romokban, az öngyilkosság gondolata kísérti.

a tuzon at 3Mint film, Franck története eddig a pontig meglehetősen hasonlít a többi hozzá poszttrauma-mozihoz. Mivel bár valóban drámai, tragikus történetről van szó, ami Franckkal, az átlagemberrel történik, az mégiscsak banális, hétköznapi tragédia, s ahogy ezt az átlagember Franck megéli, abban sincs semmi rendkívüli. Az önmarcangoló önvád, a jó szándékú, segítő kezek durva elhárítása, annak bevallása, hogy igenis szüksége van segítségre, valamint ezzel együtt a hétköznapi hős felé társaitól, családjától irányuló mérhetetlen bajtársiasság, illetve szeretet, aggódás – ezek mind általános dolgok. Így van ez rendjén, s ha tudjuk személyes élményhez, esetleg ismerőssel megtörtén eseményhez kötni, akkor magával is ragadhat. Ha nem, akkor mi nézők, könnyen kívül esünk a részvét körén. Ez nem a mi hibánk, nem is a rendezés hibája, úgy hiszem, ez természetes védelmi reakció a pszichénkben, hiszen ha minden szembejövő tragédiát úgy élnénk meg, mintha velünk történne meg, már régen beleőrültünk volna…

a tuzon at 2Szerencsére, itt nem áll meg a történetben Tellier, hanem elmeséli azt is, hogy Franck milyet küzd gyógyulása alatt elmart családjáért, és az igazán felemelő, emberi pillanatok itt jönnek. A tűzön át, és vissza az életbe, ahol már egy másik Franckot találunk, mint akit az elején megismertünk, aki képes volt szakítani hivatásával, álmaival, de küzdeni nem felejtett el, így talált helyette boldogságot, szerelmet és barátságot. Végül is egyszerű dolgok ezek, mint ahogy a film sem bonyolult. 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.