A lentnél is lejjebb (Low Down, 2014)

Mintha utaznék a drogfilmekre, holott nem. Ezt a filmet azért választottam, mert imádom a jazzt, arról viszont nem tehetek, hogy az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek dzsesszmuzsikájában alapvetően jelen volt a kábítószer. Szinte nincs olyan világhírű, jelentős alakja ennek a zenének, aki ne használt volna valamilyen tudatmódosító szert. Ennek oka nyilvánvalóan az amerikai szórakoztatóipar és a maffia szoros összefonódásában keresendő és található, hiszen aki jazz-zenésznek adta a fejét, ha játszani akart, akkor jazzklubokban kellett fellépnie, a késő, bűnös, kéjes éjszakában. Ott meg aztán minden IS volt.

Jeff Preiss filmje, A lentnél is lejjebb tulajdonképpen életrajz, Joe Albany életének egy időszakát meséli el lánya, Amy-Jo Albany szemszögéből elmesélve (és az ő évekkel később megjelent Low Down: jazz, junk and other fairy tales from childhood című regénye alapján). Albany jó zongorista volt, a jazz közvetlen második vonalából, aki játszott a legnagyobbakkal is, Charlie Parkertől Miles Davisig, élete túlnyomó részében heroin-függőként. A film hetvenes évek közepétől követi Albany életét néhány éven át, hogy próbált napról napra élni lányával, hol tisztán, hol betépve, nyomában a rendőrséggel, a levakarhatatlan dílerével és az élet ügyes-bajos dolgaival.

Érdekes, hogy a film a címével, témájával kicsit ellentétesen, egyáltalán nem megrázó, sokkoló drogdráma – úgy érzem, ezért az ítészek kissé alul is értékelik. Persze, nagyon szépen lejön belőle, milyen lehet az élet egy idült heroinistával, állandó bizonytalanságban, hazugságörvényben, kiszámíthatatlanságban, de sokkal inkább megragad bennünk az a feltétlen, aggódó és elfogadó szeretet, amit lánya (Elle Fanning) és édesanyja (Glenn Close) érez Albany (John Hawkes), a tékozló fiú/apa iránt. Csendes, rendkívül személyes, intim hangulatú történet ez, remek színészi alakításokkal, valamint a hetvenes évek végi bohémtanyák és jellegzetes figurák pontos, érzékletes jellem-, és környezetábrázolásával. Érdekesség, hogy a film egyik producere a témában szintén érdekelt, de egy teljesen más műfajban utazó világsztár, Anthony Kiedis, a Red Hot Chili Peppers énekese, sőt Flea, a zenekar amúgy híresen jazz-rajongó basszusgitárosa -rutinos színészként- még szerepet is vállalt a filmben (ő Albany trombitás haverját alakítja).

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.