wim bejegyzései

A virtuális tér lassan a második otthonunk – és még jó, ha nem az első. Ma már a nagyik is rutinosan lájkolják az unokák posztjait, utóbbiak meg jóformán ki sem mozdulnak a pixelvilágból. Nekik, az ún. Z-generációnak különösen ajánlom Aneesh Chaganty … Bővebben… →

A közelmúltban két filmről is ugyanaz jutott eszembe: olyan, mint a régi, „nagy” klasszikusok. Lehet, hogy ehhez a benyomáshoz a darabok fekete-fehér volta is hozzájárult, de nyilván nem ettől volt az az érzésem, hogy valami rendkívülit, maradandót láttam (ráadásul két … Bővebben… →

Köztudott, hogy a skandináv országokban gazdagon (és módfelett sötéten) virágzik a metál zene kultusza, ezért ha a fenti cím alatt az áll, hogy „finn-norvég”, az fölkelti az ember figyelmét. Pláne ha az illető alapból bírja ezeket az arcfestős, hörgő, morgó … Bővebben… →

Edward St Aubyn huszonnyolc éves korára már megjárta az élet legmélyebb, legsötétebb bugyrait, így nem kellett különösebben színeznie, amikor emlékeiből regényt kezdett írni a nyolcvanas évek végén. Főként az hajtotta, hogy feldolgozza végre évekig magába fojtott, mérgező traumáit.  Gyerekkorában az … Bővebben… →

Piszkosul nyomasztó lett Jean-Marc Vallée idei, Gillian Flynn (Holtodiglan) bestselleréből készült minisorozata. Krimibe bújtatott dráma,  jól bevált recept szerint; a bűnügyi szál szétbogozhatatlanul összefonódik benne a főszereplő személyes történetével, és nehéz eldönteni, melyik a nyugtalanítóbb. A széria több szempontból emlékeztet … Bővebben… →

A rodeós rangos fesztiválok után DVD formájában érkezett meg hozzánk a közelmúltban, borítóján „Az év egyik legjobb filmje” ajánlással, ami elég elcsépelten hangzik, ám ezúttal egyetérthetünk vele. Címéhez képest nem tartogat meglepetést: jóformán mást se látni benne, mint lovakat, karámot, … Bővebben… →