asanisimasa

Martin Scorsese HBO-gyártásban elkészült és nagy csinnadrattával beharangozott maffia-sorozata szinte semmiben nem felel meg az előzetes várakozásoknak. Az első, duplahosszú (értsd: másfél óra körüli) pilotot még Scorsese rendezte (bár nem látszik meg rajta), a többi részt azonban már le is passzolta a sameszoknak. Az öreg visszahúzódott a keresztapaproducer pozíciójába, ez azonban nem okozott a sorozat egészében lényeges változásokat. A Gengszterkorzó összességében sajnos vajmi keveset tud hozzáadni a mind filmen (Keresztapa-trilógia, Nagymenők, Volt egyszer egy Amerika, stb.), mind tévében (The Sopranos) már alaposan körülrajzolt gengszter-topikhoz.

A szövevényes történet központi alakja Enoch ‘Nucky’ Thompson, a múlt század húszas éveinek Atlantic City-jében, a város kincstárnokaként informális teljhatalommal uralta a népszerű tengerparti üdülő- és szórakoztatóipari paradicsomot. Mindenben benne volt a keze, ahol pénz mozgott, a szerencsejátékoktól és sportfogadásoktól kezdve a legmagasabb szintű nagypolitikáig. Amikor 1921 január elsejével bevezetik az alkoholtilalmat az Egyesült Államokban, Nucky az elsők között volt, aki megszervezte az alkoholtartalmú italok illegális gyártását és terjesztését New Jersey-ben, ami addigi hatalmában részben megerősítette, részben pedig ellenségei számát is alaposan feldúsította. Cinikus és kíméletlen “üzletpolitikája” hamar felkeltette az Adóhatóság szeszcsempészeti különosztagának figyelmét, éppúgy, mint a New Yorki és chicagói alvilág érdeklődését. Fontos mellékalakjai a történetnek az alvilág különböző valóságos figurái, mint a New Yorki Arnold Rothstein, Lucky Luciano vagy Meyer Lansky, a chicagói Al Capone vagy Johnny Torrio, különböző, a híres maffiózóknál ma már kevésbé ismertebb nevű, de szintén valós politikusok, valamint Nucky jobbkeze, a fiatal Jimmy Darmody. De adódnak szerelmi szálak is, pl. Nucky “Hamupipőkéje”, Margaret Schroeder. A kötelező vicces karakter szerepét Nucky darabos, német titkára?, inasa?, Louis Kastner próbálja betölteni. Ördögi figura a munkáját szinte a középkori inkvizítorok megszállottságával végző adóhatósági ügynök. Továbbá olasz, zsidó, ír és fekete maffiózók, politikusok és polgárok töltik meg számtalan, kettőnél nem több dimenziójú figurával a sorozat részeit.

A sokszereplős cselekmény természetesen sok-sok, olykor összekapcsolódó, olykor picit elváló szálakon hömpölyög szigorúan reális kronológiában és a történeti tényekhez való röghöz kötöttségben. Ez ugyan lehetne pozitív vonás is, azonban számomra inkább az lesz nyilvánvaló, hogy a tényszerűség, a valósághoz való túlzott ragaszkodás megöli a drámát. A politika és a bűnöző alvilág összefonódásai, a maffia szervezeti felépítése mára már annyira közismert struktúrák, hogy ezekről túl sok újdonságot elmondani ma már nem nagyon lehet. Coppola, Leone és Scorsese korábbi munkáiban szerintem mindent elmondott ezekről az időkről, a The Sopranos pedig mindezt egyszer már sikerrel alkalmazta és aktualizálta tévésorozatra. A Gengszterkorzó így nyitott kapukat dönget. A szerteágazó cselekmény mindemellett nem tartalmaz valódi fordulatokat, a különböző szálak pedig inkább mechanikusan, mátrixszerűen bukkannak elő, mintsem igazi dramaturgiai indokkal. Sok közülük (pl. a leszbikus szál, Jimmy anyja, stb.) szerintem teljesen felesleges is. De nem a meglehetősen száraz és kusza cselekménybonyolítás a sorozat legnagyobb baja, és nem is az, hogy Scorsese-nek egyáltalán nincs humora, hanem az, hogy nincsenek karakterek. Nucky figurája még úgy, ahogy meg van írva, azonban mondjon bárki bármit, Steve Buscemi egyáltalán nem képes megbirkózni megformálásával. Buscemi jól, talán Hollywoodban a legjobban hozza általában az aljas, pitiáner, cinikus “patkány” karakterét, Nucky azonban csak részben ilyen. Emellett elsősorban egy igazi, nagy formátumú szemétláda, tehát a pitiáner-skillre ezúttal semmi szükség. Puncibubusként pedig szimplán komikus látványt nyújt Buscemi, a karakterbe beleírt emberi vonásokat pedig kifejezéstelen nézésekkel véli elintézettnek tudni. Nucky összetett és bonyolult figurájához egy Al Pacino-nagyságrendű színész kellene, Buscemi pedig nem ilyen. Nincs ennyi.

A többi karakter viszont “rosszabbul járt”: nemhogy feleennyire nincsenek megírva, még Busceminél is rosszabb színészek játsszák őket. Mi még a hatodik rész táján is kérdezgettük egymástól, hogy “na ez meg kicsoda?”, holott az illető már az elejétől a színen van (vö: A Sopranóék színes és parádés karaktereivel). Pedig például az ördögi szeszcsempész-vadász karaktere megérdemelt volna az amúgy kissé abszurd önkorbácsoló jelenetnél többet, erősebbet is. Emellett Al Capone, a későbbi csúcsgengszter itt egy komplett idióta. Közhelyes a nehéz sorsú, de okos és talpraesett ír “Hamupipőke”, a fekete beszállító gengszterrepper kliséjéről, meg a többiről nem szólva. De az még a kisebb baj, hogy némely karakter túlzó vagy közhelyes, az már nagyobb, hogy a legtöbbjük tényleg arctalan, jellegtelen és semleges. Nincs humor a filmben, ami mégis, az csak németesen bumfordi, holott elférne, egy tévésorozatban, ami amúgy is össze-vissza kikacsingat, még inkább. Alig van akció, ami van, az a gengszter-zsánerhez mérten túlságosan illedelmesen van ábrázolva, pedig ehhez aztán Györgyinek nem sok köze van. Ehhez képest ráadásul túl sok a szexjelenet, ami azt a képtelen gondolatot indukálja, hogy Scorsese nőt és maffiafilmet nem látott, 14 éves kamaszoknak csinálná a filmet…

Hiteles viszont a korabeli atmoszféra megidézése, amely még a dialógok nyelvezetében, a szókészletben és hangsúlyozásban is erősen jelen van, kár, hogy alig valamelyik színész tudja ezt megfelelően tolmácsolni (már eredeti nyelvű, nem szinkronizált verzióban). Hiteles az olasz műdalokból, klasszikus zenei idézetekből, ragtime-okból és dixielandokból összeállított soundtrack is, ám akkor mi a jó franc az a rockzene, ami a bevezető főcímben hallatszik?! Szóval, ez nem jött be. Részemről a továbbiakban a sorozat elkaszálva. Asanisimasa: 4/10, legfeljebb.