Bár sokan valamiféle új, mocskos, szennyes és vad westernt (pontosabban: easternt) emlegetnek, számomra az Aferim! inkább dokumentumfilm, egy kultúrantropológiai időutazás a XIX. századi Balkán legszutykosabb zugába, Belső-Románia labirintusszerű lápokkal, vadregényes sziklákkal és végtelen pusztákkal telehintett földjére, aminek népét hol a muszka, hol az ottomán sanyargatta, ha nem éppen valamelyik helyi kényúr gyakorolt korlátlan önkényt a nyomorgó oláhokon. Bár Radu Jude fekete-fehérben komponálta meg filmjét, mégis pompásan érzékeljük e vidék szilaj és minden elnyomás ellenére életenergiától duzzadó népének színpompáját, a napégette táj sárgásbarnáját, a mészkősziklák vakító fehérségét és a láp párában fürdő sötétzöldjét. A fekete-fehér “színválasztás” sem tűnik kényszeredett művészi allűrnek, valamiféle üres artisztikus póznak, hanem adekvát megoldása a film vizualitásának: egész egyszerűen ez a történet így válik hitelessé, ahogyan ábrázolja az 1830-as évek román vidéki életének nyomorúságos hétköznapjait, a meztelen seggel rohangászó purdékkal, a düledező vályogputrikkal, a szakadt gyolcsruhában, mezítláb dolgukat végző parasztokkal, és a náluk is sanyarúbb sorban, rabszolgasorban élő, valóban füstös képű cigányokkal.

Természetesen megállja helyét a western-analógia is, hiszen a sztori valóban egy tipikus western-klisé. Egy öreg, rutinos behajtó (ranger, rendőrbíró, fejvadász, stb.) az uraság megbízásából egy szökött rabszolga -egy cigány- nyomában van, akit állítólag azért kell elfogni, mert lopott. (Később kiderül, hogy teljesen másról van szó, de ez már a történet üzenetének képezi fontos részét…) A behajtóval van a fia, akit a hosszas üldözés alatt tanítgat az élet “nagy dolgaira”, az ügyek gyors elintézési módjaira, a pálinkaivás fontosságára, a férfiasság megszerzésére és más, efféle férfias dolgokra – mígnem meglesz a szökött cigány is, és szembesülünk azzal a társadalmi igazsággal, miszerint ha egy adott társadalom szigorú alá-fölérendeltségi viszonyokból épül fel, akkor az mindig az alul lévők kizsákmányolásán fog alapulni, s mennél merevebb ez a hierarchia, annál brutálisabb a az alul lévők kiszolgáltatottsága. A végén a hőseink, dolgukat végezvén, ugyanúgy lovagolnak el a lenyugvó napba, mint amerikai “kollégáik”, tehát, tényleg ugyanaz minden – csak éppen másképpen.

Igen, valóban van kapcsolódási pont a Szomjasék által is pedzegetett (és váratlanul abbahagyott) eastern-tematikához, az Aferim! hangvétele sokban emlékeztet a Rosszemberek és a Talpuk alatt fütyül a szél világára, itt is a helyi -autentikus- népzene adja az igen húzós zenei környezetet a történethez, itt is a szegényparaszti világ, valamint annak jellegzetes archetípusai a történet szereplői, ennek megjelenítése itt is igen naturalisztikus. Látszik, hogy Jude stábja igen alaposan utánanézett a korabeli életmódnak, beszédnek, a társas érintkezés tipikus fordulatainak (lábcsók, kézcsók, a babonák és a vallás szétbogozhatatlan elegye, stb.). Megjelennek a soknemzetiségű Balkán összes jellegzetes sztereotípiái is, melyek azonban Radu Jude kezei között, megfelelő kontextusba helyezve, igazsággá, tipikus jegyekké nemesülnek.

Erős, igen vad, ám kifejezetten szórakoztató film az olykor vérbő, kendőzetlen kifejezésekkel is operáló Aferim! (a szó jelentése amúgy annyit tesz: Jól van!), megtekintése erősen ajánlott (igazolja ezt az imdb indexe is). Asanisimasa: 8/10