Ave, Cézár! (Hail, Caesar!, 2016)

Joel és Ethan Coen, Hollywood ünnepelt kedvenceiként, ezúttal elhülyéskedték a ziccert, ugyanis ez az Ave, Cézár! című filmjük igen gyenge lett. Saját mércéjükhöz képest ez egy rettenetesen gyenge, a nagy átlaghoz képest pedig, mondjuk azt, igen szolid, közepes produkció. Pedig van benne sok minden, a megszokott, sajátosan pimasz, bornírt humortól a tényleg virtuóz módon megrendezett műfaji stílusbravúrokon keresztül a lehengerlő sztárparádéig, az összkép azonban nem áll össze: erőtlen, szétszórt, gondolat nélküli és ötlettelen munka.

ave cézár - george clooneyPedig Coenék jól ismerik filmjük témáját, ami nem más, mint Hollywood, maga. Kisujjukban az amerikai film-fellegvár teljes történelme, az összes műfaj, az összes hajdani nagy sztár és alkotó életműve, készségszinten tudják azt a mechanizmust is, ami az egészet működteti és az ún. amerikai álom egyik fő közvetítőjévé, alkotóelemévé, az amerikai folklór fontos részévé teszi a klasszikus amerikai filmet. Én még valami Coenéktől messze nem idegen, pikírt, cinikus és gúnyos kritikai élt is kiérzek a filmből, ami azonban -meglepetésre- mégsem mar, mégsem vág eléggé. Az ötvenes években járunk, Hollywood virtigli aranykorában, amikor a sztárok még valóban “isteniek” voltak, a filmgyár urai pedig nettó teremtők, szinte a szó szoros értelmében: felfoghatatlan méretű vagyonokat, legendákat és hatalmat teremtettek ma már legtöbbször megmosolyogtatóan kiszámítottnak, banálisnak, didaktikusnak, egyben sekélyesnek és bombasztikusnak tűnő történeteikkel. E mostani sztori főszereplője egy (kitalált) Mannix nevű producer (Josh Brolin), akiben ugyan él némi lelkiismeretfurdalás tevékenységét és életmódját illetően, de ezt napi rendszerességgel végzett önámítással le is tudja. Az ő munkás hétköznapjait követjük végig, ahogyan menedzseli flegma modorral, ám vaskézzel birodalmát, s a benne futó, világmegváltó projekteket – tűzön-vízen át.

ave cézár - josh brolinSajnos, azonban amit Coenék megállapítanak Hollywoodról, azt már ők is, de más is elmondta már százezerszer, s ez alól nem mentség az sem, hogy “egy csecsemőnek minden vicc új”. A kapitalizmus szentélyébe akkoriban igen sikeresen beférkőző kommunista “métely” problematikája lenne az igazi érdekesség e történetben (lásd a McCarthy-féle kommunistaüldözés hollywoodi folyományait, melyben a filmgyár alkotóinak igen nagy, és megdöbbentően prominens része lett “érintve”, Chaplintől Elia Kazanig), a hírhedt The Hollywood Ten-ként is nevezett, tíz kitűnő filmíróból álló társaság pedig a film cselekményében is fontos szereplőként jelenik meg. Sajnos, ezt az amúgy még mindig nem igazán feldolgozott, igen fontos és tanulságos eseményláncolatból Coenék mindössze egy kissé buta, de ami sokkal bántóbb, borzalmasan közhelyes szovjet tengeralattjáró-inváziós baromságot mutatnak meg csupán.

ave cézár - scarlett johanssonDe Hollywood belső, zárt világát is lehetett volna ennél sokkal érzékletesebben, akár kritikusabban is megmutatni (lásd például Billy Wilder: Alkony sugárút, Robert Altman: A játékos, vagy Sophia Coppola: Made in Hollywood című alkotását). Cinikus, blazírt producerek, önmagát mindenhatónak hívő, valójában igencsak középszerű, hisztis, vagy szimplán csak cinikus sztárok, követelőző sajtóhiénák, feltörekvő, naiv, de a jövőbeni státusz elérésnek érdekében mindenre hajlandó, wannabe celebek – nincs köztük olyan, akit ne ismernénk (függetlenül az éppen őket alakító, valódi jelenlegi sztároktól, mint George Clooney, Scarlett Johansson, Tilda Swinton, Ralph Fiennes, Channing Tatum, Jonah Hill, vagy akár a kommunizmus sötét, fenyegető árnyaként megjelenő Dolph Lundgren).

ave cézár - channing tatumAz az elrajzolt, groteszk előadásmód, ahogyan színészeiket vezetik, az igen remek, amúgy szintén egy fontos amerikai toposzokat feldolgozó Ó, testvér, merre visz az utadban még pontos és karakteres volt, itt már csak manír, üres pózok és erőltetett pofavágások sorozata. Roger Deakins ezúttal is zseniális. Perfekt módon filmezi az ötvenes évek Hollywoodjának jellegzetes műfajait, a klasszikus westernektől a vízibalett- és táncoskomikus musicaleken át a monstre, bibliai témájú szuperprodukciókig, munkája azonban itt csak egy meglehetősen tartalmatlan képeslap látványos dekorációi. Asanisimasa: 4/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Ave, Cézár! (Hail, Caesar!, 2016) bejegyzéshez

  1. Dr. No szerint:

    Az előzetes alapján nagyon vártam ezt a filmet. Sajnos szerintem is kihagyott ziccer volt a kommunista forgatókönyvíró-szál, én azt hittem, az egész film arra lesz felfűzve. Clooney előtt viszont le a kalappal: ebben a filmben már nem egyszerűen a saját megszokott sármőr-figuráját parodizáló Clooneyt láttuk (ezt már láttuk tőle sokszor), itt egyenesen a saját “jobbik énjét” gúnyolta ki, a közéleti szerepet vállaló, “Good luck, good night”-ot rendező Clooneyt. Komolyan mondom, én ilyet még életemben nem láttam. Senkitől. Még Woody Allentől sem.

    • efes szerint:

      Ja. Kérdés, hogy ez mennyiben volt az ő saját kreálmánya, mármint az önironikus szerepalkotás. Nem hülye csávó amúgy, én korábban, ha jól emlékszem, A hatalom árnyékában/The Ides of March kapcsán, már megelőlegeztem neki a széket az ovális irodában. Na, majd Trumpli után. 🙂 Ha marad még ott valami. 🙂

      • Dr. No szerint:

        Mindegy, hogy ő találta-e ki vagy a rendezők, de az, hogy bevállalta, szerintem nagyon-nagyon bátor dolog volt tőle. Ebben a filmben a saját személyiségének egy olyan oldalán poénkodott, amin az emberek általában nem szoktak. Az is lehet persze, hogy a pali teljességgel nihilista. Mondjuk, ezt nem hiszem, ahhoz túlságosan egyértelmű a közéleti irányultsága.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.