Saját szoba – Az állomásfőnök (The Station Agent, 2003)

Jól jönnek most a hangulatjavító mozik, például Thomas McCarthy első filmjét bátran elővehetjük erre a célra. Nemcsak a sztori miatt: már a külső felvételek szemlélése felér egy sétával. Sűrűn bóklászom hasonló helyeken mostanában, talán ezért is jutott eszembe ez a kedves, kissé mélabús mese három, egymástól teljesen különböző, magányos alak barátságáról. Laza, mégsem felszínes, a szomorkás hangnem pedig nem zárja ki a poénokat, sőt! Imádtam a humorát.

Az állomásfőnök azoknak sem okoz csalódást, akik a cím alapján vasútközeli történetet remélnek. Bár alapvetően másról szól, le sem tagadhatná vonzalmát a téma iránt. Egy „unalmas” vonatrajongó szemével tekint a világra: láthatunk gyönyörű vashidat, sínmenti tájakat, kiszuperált vagonokat, ráérzünk, milyen jólesik a séta a sínek között – még a csellengő, duci kislány is sínszögeket gyűjt. Megeshet, hogy valaki a sok vasútmenti lézengés (vagy egyáltalán: a sok lézengés) miatt unni fogja a filmet, másnak viszont pont ezért válik élménnyé.

Finbar, a történet főszereplője törpenövésű, emiatt érthetően zárkózott fiatalember (Peter Dinklage ekkor még nem számított sztárnak, itt lényegében önmagát alakítja). Szenvedélye a vasút, ez a legfőbb kapocs közte, valamint idős barátja, pártfogója között. Fin napközben besegít neki az üzletben, esténként pedig mögötte ácsorog a vasútfanatikusok szeánszain. A mai napig ott álldogálna, ha ez a barát – mindjárt a film elején – váratlanul meg nem hal. Hősünk még magához sem tért szomorúságából, amikor megtudja, hogy örökölt tőle egy elhagyatott állomást. Igaz, odáig el kell utazni egy világ végi kisvárosba, maga az épület ütött-kopott, mégis megnyugtató, hogy ily módon továbbra sem szakad el rajongása tárgyától. Csakhogy alig kezdi el új, önálló életét az idegen városban, máris akadályokba ütközik. Az már nem lepi meg, hogy megbámulják, fényképezik, pár suttyó be is szól neki. Van azonban néhány helybéli, akiket csöppet sem feszélyez a termete; nos, ők folyamatosan zaklatják. Valami érthetetlen okból barátkozni akarnak. Mindenekelőtt az életvidám Joe, az unatkozó kubai büfés, aki képtelen hat percnél tovább csöndben maradni. Aztán a szórakozott Olivia (Patricia Clarkson), a fiát gyászoló elvált asszony, aki megismerkedésük előtt egymás után kétszer üti el (igen, mint egy szirupos vígjátékban). A magának való Fin szívesebben olvasgatna egyedül, ahogy szokott, vagy lófrálna a szabadban, de mióta ideköltözött, minden sétáján ott lohol a nyomában egyvalaki (vagy két valaki).

Három merőben eltérő ember, más a vérmérsékletük, az életkoruk, az érdeklődésük; ami közös bennük, csak az egyedüllét – és persze mindegyiknek megvan a maga keresztje. Az alig érzékelhető, nagyrészt tengés-lengéseken, rövid beszélgetéseken át gördülő cselekmény klasszikus dramaturgiát követ: kezdeti bizalmatlanság után kibontakozó barátság, az idillt krízis váltja fel, majd a megoldás – ami igazából nincs is. Lényegében az egész film erről szól, a megoldásról. Társai sikeresen kirángatják Fint a csigaházából, megnyílik előtte a világ (még a csinos könyvtároslány is neki önti ki a szívét), de a viszony kétoldalú: hősünk bármilyen unalmas fickó, azért tőle is lehet tanulni. Ebben a körben mindenki nyer, kölcsönösen erősítik egymást, és az együtt töltött idő során önmagukról is sokat megtudnak.  A világ nem változott, de ők már más színben, más szögből látják ugyanazokat a dolgokat.

Mostanában, bekasztlizva épp azokat a társas kapcsolatokat nélkülözzük, amik könnyebbé tehetik az egyedül gyakran tűrhetetlennek érzett terheket. E három jóbarátot elnézve legalább megfeledkezhetünk a nyomorunkról másfél órára, meríthetünk belőlük egy kis erőt, biztatást.  Előbb azonban, ha tehetjük, menjünk ki a szabadba, a természetbe bóklászni egyet – ha más nincs, egyedül vagy a kutyával.

efes cikkét a filmről lásd itt

Kategória: Film, Saját szoba
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.