Van szerencsém szinte a pályája elejétől követni a filmrendezőnek még mindig fiatalnak számító, 1973-as születésű, párizsi születésű, de ízig-vérig izlandi Dagur Kári munkáját. Első nagyjátékfilmjében, a csavaros cselekményspirálú, de megható és megindító Nói Albínóiban egy 17 éves izlandi albínó fiú életét követhetjük nyomon – a filmet vagy 20 filmfesztivál díjazta. Később is maradt a furcsa karaktereknél, hiszen bő évtized múltán, a Fúsiban egy 43 éves, ránézésre minimum 200 kilós, ám rendkívül félénk pasast ismerhetünk meg, akinek két kedvenc időtöltése van: második világháborús terepasztalán való bütykölés, valamint szigorú, északi death-metált hallgatni a tengerparton. A film cselekménye Fúsi szerelmi életének nehézségeit tárja a nézők elé mérhetetlen bájjal és kedvességgel. Az HBO által a közelmúltban bemutatott Isten hozott Senkiföldjén című tévésorozatában Izland helyett egy nem kevésbé zord világ, Norvégia északi, bőven sarkkörön túli jeges-sziklás vad vidéke a helyszín, mely Káritól immár nem meglepetés, telistele van furcsábbnál furcsább, groteszk fazonokkal.

A cselekmény fő szála két figura konfliktusát taglalja. A kinézetére, de életvitelére és életvezetési elveire nézve is vad Bilzi (Stig Henrik Hoff) kutyája rendszeresen dézsmálja az alkohollal, de fővárosból “importált”, tájidegen feleségével is állandó küzdelemben álló, kissé gyámoltalan Heige (Marius Lien) birkanyáját – minek következtében Heige ezért Bilzi rénszarvascsordján áll bosszút, mielőtt a kutyát is elintézi, kivíva ezzel a számi/lapp vérvonalára melldöngetően büszke Bilzi dörgő haragját. A férfiasságát minden pillanatban fitogtató Bilzi és a tutyimutyi Heige asszója eleve lefutottnak tűnik, csak éppen nem Kári világában. Bilziről is kiderülnek az általa magáról közvetített képet erősen befolyásoló nüanszok, miközben Heige is tőle meglepően sarkos kiállásokra vetemedik. Kicsit Coenék Fargójának groteszk, morbid világa keveredik ebben a sorozatban Lynch Twin Peaksjének abszurdjával és a Miért éppen Alaszka? humánus kedvességével – egy metsző, süvítő északi szélben játszódó, modern spagetti-westernben.

A karakterek a két fő alakon kívül is defektesek valamilyen módon, egytől egyig. De ne gondoljunk másságukban nevetséges kriplikre, csupán egyéni, fura dolgokkal, sorsokkal bíró, eredeti emberekre, akik éppen különösségükkel együtt igazi emberek. Szeretnivaló, szeretetre vágyó, az élet mindennapi kihívásaival élethalálharcot vívó átlagos embereket látunk, minden furcsaságuk, hülye szokásuk ellenére. Néhányan hasonítják őket A mi kis falunk szereplőihez: ha már muszáj, én inkább Az én kis falum figuráihoz hasonlítanám őket, csak éppen egy másik sztoriban, másik helyszínen zajlik apró-cseprő életük. A számunkra egzotikus környezet szépen, levegősen fényképezett, gördülékenyen pergő epizódokban jeleníti meg a kerekre zárt, ám egy majdani folytatásra még bizonyos helyeken nyitva hagyott izgalmas, de szeretettel teli történetet.