Jön a Re-Verzió a 15. Verzió legnépszerűbb filmjeivel!

Kollektív pszichoterápia, a Franco-diktatúra áldozatai, füstölgő okostelefonhegyek, rabszolga a szomszédban, fenséges erdők és a Laibach kalandja Észak-Koreában. Február 7. és március 21. között a 15. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 6 legsikeresebb filmjét lehet megtekinteni ingyenes vetítéseken.

A tavaly novemberben megrendezett 15. Verzió Filmfesztivál filmjeire közel tízezer néző volt kíváncsi, a 105 budapesti vetítésből 43 teltházas volt. A növekvő érdeklődésnek köszönhetően a Re-Verziót még nagyobb lelkesedéssel szervezi idén a fesztivál stábja. A fesztivál hagyományos, február 7-én kezdődő spin-off vetítéssorozatán olyan filmeket lehet megnézni, amelyekre a 15. Verzió alkalmával sokan nem jutottak be – jogos népszerűségük miatt.

A Re-Verzió helyszíne a Blinken OSA Archívum, mely a Verzió több mint 8000 dokumentumfilmjét, és többek között a Szabad Európa Rádió anyagait is őrzi.

Re-Verzió 2019 // RÉSZLETES PROGRAM

Február 7. csütörtök, 18 óra // Blinken OSA

SRBENKA –  A háború bélyege a mai szerb és horvát fiatalokon egy színházi darab próbáinak tükrében. A 15. Verzió Legjobb Emberi Jogi Film díjának nyertese.
A film után Skype-beszélgetés a rendezővel, Nebojša Slijepčević-csel. Moderátor: Szirony Szabolcs (KineDok, Verzió).

Február 14. csütörtök, 18 óra // Blinken OSA

MÁSOK CSENDJE – A 6 éven át forgatott film bemutatja, ahogy emberi jogi ügyvédek és túlélők 50 év távlatában próbálnak igazságot szolgáltatni a Franco diktatúra áldozatainak.

Február 21. csütörtök, 18 óra// Blinken OSA

A FELSZABADULÁS NAPJA – Február 22-én fellép a kultikus zenekar, a Laibach az a38 hajón. Hangolódj rá a koncertre a turnét inspiráló, a zenekar észak-koreai fellépését bemutató dokumentumfilmmel! A film a 15. Verzió zárófilmje volt.

Február 28. csütörtök, 18 óra // Blinken OSA

EGY NŐ FOGSÁGBAN – A főszereplő története megrázó közelségből mutatja meg a modern szolgaság problémáját. A film a 15. Verzió magyar közönségdíjának nyertese.

A vetítés után magyar nyelvű közönségtalálkozó Tuza-Ritter Bernadett rendezővel és DeColl Ágnessel, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni küzdelem programjának vezetőjével.

Március 7. csütörtök, 18 óra // Blinken OSA

ÜDVÖZÖLJÜK SZODOMÁBAN – Hová kerül a már elhasznált okostelefonod? Milyen életutak fogannak a kidobott elektronikus eszközeinkből? Hátborzongató tabló a világ legnagyobb elektronikus szeméttelepéről.

A film után angol nyelvű beszélgetés Logan Strenchock-kal, a CEU Fenntarthatósági felelősével, Simon Gergellyel, a Greenpeace Magyarország munkatársával, valamint Tihanyi Ervinnel, az Intermetal Recycling Kft. elektronikai hulladék üzletág vezetőjével.

Március 21. csütörtök, 18 óra // Blinken OSA

ERDŐK IDEJE – Ünnepeljük együtt a csillagászati tavasz kezdetét, mert már nagyon várjuk, hogy a természet ismét zöldbe boruljon, de mint kiderül a filmből, nem mindegy, hogy mindezt hogyan teszi: utazás az ipari erdőgazdálkodás, a növényvédőszerek és a társadalmi igazságtalanság világába. (A képen jelenet a filmből.)

A film után angol nyelvű beszélgetés Logan Strenchock-kal, a CEU Fenntarthatósági felelősével, téma: “Community Agroforestry Projects and their potential in Budapest”.

A Re-Verzió 2019 helyszíne: Blinken OSA, 1051 Budapest, Arany János u. 32.

A vetítéseken a részvétel ingyenes!
A befogadóképesség 100 fő, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Kategória: Hírek | Megjegyzés hozzáfűzése

Bánom is én, ha elítél az utókor (Îmi este indiferent daca în istorie vom intra ca barbari, 2018)

A románok körében állítólag él egy legenda, mely kissé maszatolja a második világháborúban töltött “dicső” szerepüket. Kifejezetten pozitív tettként ünneplik, hogy még “idejében” ugrottak ki, Mihály király kommunisták és a demokratikus román ellenállás segítségével végrehajtott puccsának köszönhetően, az ekkor már egyértelműen veszett fejsze nyelének tűnő náci német fegyverbarátságból. Hajlamosak átsiklani afölött, hogy az így 1944 augusztus 23-án (sic!) megbuktatott Ion Antonescu conducător (románul így mondják a führert – később Ceausescut is becézték így…) azelőtt Románia össztermelésének nagy részét önként adta át a baráti német haderőnek, és az általa vezetett Vasgárda sokszor még a tárgyban igazi, németes precizitással dolgozó SS-t is felülmúlta népirtásban és brutalitásban. Hajlamosak a románok úgy tekinteni magukra, hogy náluk például nem bántották a zsidókat. A valóság az, hogy Románia szorosan vett belső területén valóban “visszafogottnak” volt nevezhető a zsidók deportálása (Antonescu állítólag tartott attól, ha bel-Romániában kiirtaná a zsidókat, összeomlana a román gazdaság…), viszont Besszarábiában, Bukovinában és Észak-Erdélyben, tehát a románok által megszállt külső területeken a háború alatt mintegy 420 ezer zsidó halt meg a románok keze által, Antonescu parancsára.

Persze, a szelektív történelmi emlékezetért mi, magyarok sem megyünk ki a spájzba. Nálunk is bevagoníroztak vagy 600 ezer zsidót, ráadásul amikor a románok már elzavarták fasiszta vezérüket, nálunk még csak akkor jött Szálasi, a mi nemzetvezetőnk. Sokan azonban nálunk is kissé idegesen reagálnak arra, amikor előjön a téma. Mi közöm van ahhoz, ami hetvenakárhány éve történt, nem is éltem akkor! – vágja rá vállát rándítva sok magyar és sok román (szerb, szlovák, ukrán, lengyel, osztrák, német és cseh), miközben az antiszemitizmus ma is elevenen ég megfejthetetlen eredetű gyűlöletként szerte Közép-, és Kelet-Európában. Hja, az antiszemitizmus megszűnt, de igény az lenne rá! – fogja meg tűpontosan a mai kor közhangulatát a falfirka. Radu Jude, a példamutatóan őszinte és kemény alkotásokkal előálló román új hullám egyik reprezentánsa új filmjében azzal játszik el, hogy megpróbálja ütköztetni a különböző történelemfelfogásokat, -vélekedéseket és -hiedelmeket, és így, mintegy beszélgetve, egymás álláspontját megismerve segítse a térségre jellemző megosztott társadalmak gyógyulását, saját történelmével, tehát önazonosságával való őszinte szembenézést.

A Bánom is én, ha elítél az utókor így egyszerre esszéfilm, történelmi parabola és szatíra. Ne várjunk olyan íves, gazdagon megfestett tablót, mint amilyen a remek Aferim!, Radu Jude megelőző filmje volt: a forma más, de az összegző, komplexitásra törekvő szemlélet ugyanaz. Ha emlékszünk még Jancsó életművének nagy részét kitevő filmekre, melyek a magyar történelem egy-egy sorsfordító, nagy eseményét, vagy éppen annak egy részletét vagy hátterét világították meg sajátos formanyelvvel, vagy emlékszünk még Kardos Petőfi ’73 című filmjére, Gazdag Gyula Bástyasétány ’74-ére, Jeles Álombrigádjára, akkor nagyjából képben vagyunk e filmet illetően is. Képben, tehát formában. Nagyjából. A történet szerint Mariana (Ioana Iacob), a fiatal, ambiciózus rendezőnő a 123 000 zsidó halálát okozó odesszai pogromra emlékező, nagyszabású utcai performanszra készül. Koncepciója szerint az előadás utalna az összes fellelhető történelmi tényre, adalékra, de a zsidóüldözést tagadó különféle téveszmékre is. A cél érdekében a rendező kizárólag amatőr szereplőkkel (akiket a filmben többségében neves, profi román színészek alakítanak) képzeli el az előadást, ami viszont értelemszerűen egy csomó ügyetlenkedéssel, komikus bénázással jár. Az ifjú, ám az előadás témáját illetően felkészült rendezőnő a rendezés technikai oldalával elszántan küzd, sőt, az időközben megérkező “fontos úr” “kéréseit” is ügyesen kezeli. Azt azonban még ő sem látja előre, hogy az előadás fogadtatása milyen lesz…

A film címe részlet Antonescu azon beszédéből, mely az odesszai mészárlás előtt hangzott el, ám mély, gonosz cinizmusa mégis ijesztően sejlik fel a térség mai, illiberális despotáinak ágáló megnyilvánulásaiban (állítólag készült egy olyan fordítás is, hogy: Aztán majd barbárnak tartanak, oszt’ jónapot!, de ezt végül is okosan elvetette a forgalmazó). A filmbeli előadást rendező Mariana, illetve az általa elsajátított történelmi tudás közel két és fél órán keresztül vívja áldatlan csatáját a ma is élő, létező cinikus ostobaságokkal, a hétköznapi antiszemitizmussal és történelemhamisítással, és félremagyarázással, a védhetetlen, mégis kiirthatatlannak tetsző áldozathibáztatással. Küzdelme sokszor tudálékosnak hat, sokszor didaktikus ízű, azonban figuráján keresztül Radu Jude a vélekedések sokszínűségének kíván teret adni, a maguk relatív “teljességében” kifejtve azokat, s csak bízva, hogy a végén a néző a helyes értelmezést alkotja meg magában. Ez a harc azonban sokszor a maga groteszkségében mulatságos is, ami viszont emberivé teszi, így picit talán meg is könnyíti az esetleges kényelmetlen érzést, amit a kíméletlen valóság okozhat. Mert a film éppen ezt fogalmazza meg a paletta összes színében. 8/10

Kategória: Film | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

ELF-PICTURES DOKUK A KINÓBAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

Január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Kino Cafe mozi rendhagyó műsorral várja a közönséget: egész nap kizárólag hazai alkotásokat vetítenek. A mozi nagytermében ezen a napon az ELF Pictures által forgalmazott magyar dokumentumfilmeket vetítik.

17 órakor Zurbó Dorottya KÖNNYŰ LECKÉK című dokumentumfilmjével, a szomáliai menekült Kafya (lásd a képen) történetével kezdődik a program a nagyteremben. Az érzékeny és költői hangvételű film világpremierjét a Locarno Filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójának versenyprogramjában tartották.

Ezt követi 18:30-tól Révész Bálint NAGYI PROJEKTje, mely három nagymama és unokáik Európán és a világtörténelmen átívelő múltidézéséről szól. A friss, szellemes hangvételű film a klasszikus értékekkel és tabukkal övezett történelmi témák mellett a filmkészítés folyamatának részleteibe invitálja a nézőt, és betekintést ad az Y generáció korszellemébe.

20:30-kor ismét szélesvásznon látható Csuja László az ELF Pictures gyártásában készült, KILENC HÓNAP HÁBORÚ című dokuja, me bemutatja a háborúval járó összes félelmet és frusztrációt, miközben izgalmas tanumány a “selfie-kultúráról”. A film a Szarajevó Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjában elnyerte a zsűri különdíját.

A program:

NAGYTEREM
17:00 Könnyű leckék
18:30 Nagyi projekt
20:30 Kilenc hónap háború

KISTEREM
15:45 Napszállta
18:15 Egy nap
20:15 Volt egyszer egy téka

Részletes program és jegyvásárlás:

http://kinocafemozi.hu/mozimusor

Kategória: Hírek | Megjegyzés hozzáfűzése

Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody, 2018)

Emlékszem, azért a Queen mindig elég különc banda volt. Mondhatnám őket akár nagyképűnek is… 1975-ben, amikor a Bohemian Rhapsodyt is tartalmazó A Night at the Opera című albumuk megjelent, azt olvashattuk a borítón: Mi a lemez felvételei során nem használtunk szintetizátorokat! Ma, amikor a popbizniszben mindennapos, hogy az énekléssel kisebb-nagyobb kihívásokkal küzdő, ám kifejezetten csinos előadók hangját elektronikus kütyükkel, “auto-tune”-processzorral simítják pontosra, megmosolyogtató ez a büszke zenészmentalitás. Ha pedig azt nézzük, hogy ekkoriban a rockzene (sőt, a kortárs komolyzene és a jazz némely ága is) olyan, ma már klasszikusnak tartott előadói, mint a Yes, a Pink Floyd, az ELP vagy a King Crimson, bőven használtak már szintetizátorokat, mellotront és efféléket, akkor ez szimpla baromság. Másrészt azért Brian Mayéknek volt azért okuk a büszkeségre, hiszen amit mások a kütyükkel való babrálással valósítottak meg hangzásban, azt ők saját készítésű hangszerekkel, erősítőkkel, és sajátos felvételi technikával érték el. Az a semmivel össze nem téveszthető Queen-hangzás azért valóban különleges volt, és hát Freddie Mercury torka és az azt kísérő kórus pedig tényleg lenyűgöző.

Ráadásul Freddie figurája van olyan izgalmas, sorsa pedig nagyszerűségében és sikerességben is oly drámai, hogy az filmre kívánkozik. Először talán Stephen Frears rugaszkodott neki a projektnek, Freddie-t is híres, egyben igen megosztó Sacha Baron Cohen lett volna – na, ez a verzió engem kifejezetten érdekelt is volna. Brian May, a Queen-jogok felett őrködő Queen-tag azonban ezt másként gondolta, nyilván félt Frearset szabadon engedni ebben a témában… Végül a történetet, mely szinte értelemszerűen a Bohém rapszódia címet kapta, az X-Men-filmekkel, vagy például a Valkűr című második világháborús drámával nevet szerző -korombéli- Bryan Singer rendezte meg, hűvös profizmussal és vélhetően May-ék jóváhagyásával: a film ugyanis pontosan érezhető óvatossággal kezeli a kényes részeket, miközben szégyentelenül kihasználja azt a maga nemében nyugodtan zseniálisnak nevezhető hatásmechanizmust, ami a Queen együttest a rock- és popzene egyik legnagyobb ikonjává tette.

Ennek a hatásmechanizmusnak lényege Freddie Mercury hangja, féktelen lendülete, arcátlan szemérmetlensége és gátlástalan, bombasztikus, “színpadra termett” exhibicionizmusa. Most a világ Queen-rajongó része Rami Malek előtt térdel úgy, ahogy nagyjából az 1970-es évek elejétől 1991-ben bekövetkezett haláláig Freddie Mercury előtt térdelt, ugyanis, bár arcra inkább emlékeztet Mick Jaggerre, egy másik jelentősnek mondható rockbanda énekesére, vagy inkább annak karikatúrájára, valóban átütő erővel jeleníti meg Freddie karakterét. Lazán és görcsmentesen idézi meg a videoklippekkel és koncertfelvételekkel bőségesen dokumentált színpadi pózokat, jellegzetes gesztusokat és mimikát, valamint a filmben képes ennél komplexebb személyiséget is megmutatni – hogy aztán ez mennyire Freddie Mercury, vagy mennyire az, amit belőle Brian May ma meg kíván mutatni, azt nem tudni. Énekhangja viszont már inkább csak “tátika”, a kamu kategóriája, ugyanis -és itt utalnék vissza a cikk elején említett, kissé nagyképű megjegyzésre- Rami “Merury” Malek énekhangja nagyjából annyira a sajátja, mint Johnny Weissmüller híres Tarzan-üvöltése. Azt egy csomó afrikai állat hangjából, valamint mennydörgésből és ki tudja, még miből mixelték össze a kor kreatív hangmérnökei, Mercury filmbeli énekhangja egy Marc Martel nevű kanadai énekes, az igazi Freddie Mercury, valamint Malek saját hangjának mixéből áll össze. Aki kikeverte, Oscart neki, mert tényleg jól szól.

A másik dolog, ami lenyűgöz ebben a filmben, az az, ahogyan a koncertfelvételeket, főleg a Live Aid koncerten elhangzott blokkot megcsinálták. Az valóban illúziókeltő, és tökéletesen meg is idézi annak hangulatát. Bele is borzongtam, ugyanis nemtudomhány-milliárd magammal én is néztem a maratoni közvetítést annak idején. Más kérdés, hogy a film drámai ívét, kvázi katarzisát is ez jó tíz perces jelenet alkotja meg, amit én viszont nettó hatásvadászatnak értékelek – ha a film témája Freddie Mercury karaktere, mert pont azt hallgatja el ezzel, ami egy arról szóló filmben igazán érdekes lenne. Hogy a Queen milyen koncerteket tudott adni, azt tudjuk, láttuk sokszor. Hogy Rami Malek milyen jól utánozza Mercuryt, az egy dolog, bár nem biztos, hogy az X-Faktorban ennyivel, hangvarázslómérnök nélkül, bejutna az élő-showba. 6/10

Kategória: Film | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Őszinte filmek Európa északi feléből, egy csipetnyi szaunával és heavy metállal Érkezik a nyolcadik Finn Filmnapok a Toldiba

2019. február 6-10. között, immáron nyolcadik alkalommal nyerhetünk betekintést a finn filmes kultúra legjavába, hiszen az idén 15 éves magyarországi Finn Intézet (FinnAgora) díjnyertes dokumentumfilmeket, nagyjáték- és rövidfilmeket hoz el a budapesti Toldi moziba. Az idei eseményen az érdeklődők megismerhetik, milyen a mozgó szauna élménye, részt vehetnek egy igazi finn heavy metál partyn, no és persze több alkotó is tiszteletét teszi a vetítések utáni programokon és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szervezett mesterkurzuson.

A Finn Filmnapok mára már szerves része a hazai mozis eseményeknek, a rendezvény során a jegyvásárlók bepillantást nyerhetnek a finn kultúra és élet igazán érdekes világába. Közelebb kerülhetnek a finnek mindennapjaihoz, megismerhetik a gondolkodásukat, humorukat és közben olyan, a nem finn emberek számára esetenként szokatlan világba csöppenhetnek bele, amely erősen gondolkodásra késztethet.

A 2019-es nyitónapon Jukka Vidgren és Juuso Laatio rendezte Heavy Túra című vígjáték bemutatóját tekinthetik meg a fesztivál látogatók. A film a 2018-as Cinesfesten elhozta a Közönségdíjat. Az előadás után a rendezőkkel és a zenekar énekesével beszélgethetnek, majd a Toldi Klubban igazi finn buliban vehetnek részt.

A második nap az Antti-Heikki Pesonen rendezte Fejjel előre című vérbeli fekete komédia lesz műsoron. A vetítés után a film főszereplőjével és Finnország egyik legkedveltebb színésznőjével, Armi Toivanennel beszélgethetnek az érdeklődők.

A fesztivál harmadik napján A házsártos című 2014-es film folytatása érkezik, amely A házsártos 2. – A jobb napok címet kapta,Tiina Lymi rendezésében. Elegendő csak az ajánló néhány sorát elolvasni és máris érzékelhető, hogy egy vérbeli komédiára számíthat a néző. „Miután mindent letudott és eltemette a feleségét, most éppen meghalni készül. A temetés után saját koporsója készítésébe fog, amikor hirtelen betoppan az élet, unokája képében. A lány beköltözik a Házsártos házába, és ezzel a vén, zsörtölődő férfi új kihívásokkal lesz kénytelen szembenézni. Fergeteges pillanatok és komoly gondolatok követik egymást a két főszereplő együttélése során, ahol nemcsak a háztartás, de az unoka titka is közös.” Ezt követi még aznap a nemzetközileg legelismertebb finn rendező, Klaus Härö Az utolsó jófogás című alkotása, melyet a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. A film betekintést ad a műkincsvásárlás különös világába.

A negyedik napon Virpi Suutari A vállalkozásban c. dokumentumfilmjében két merőben ellentétes finn céget mutat be, amely akár inspiráló példa is lehet a hazai nézőknek. Később A hegedűs című dráma látható Paavo Westerberg rendezésében. Az előadás után lehetőség nyílik beszélgetésre a rendezővel. Az esti film A fordulópont címet viseli Simo Halinen rendezésében.

Az utolsó nap kínálatát a délutáni rövidfilmválogatással indítják a szervezők, majd az első finn burleszk sztárról készült dokumentumfilmet, a FULL OF LOVE – Jégről pattant című alkotást mutatják be Iina Terho rendezésében. Zárófilmként pedig Inari Niemi rendező rendkívül megható alkotását, a Csodaországot vetítik.

A nyitó nap alkalmából az érdeklődők megismerkedhetnek a mozgó szauna fogalmával, és ki is próbálhatják azt. Részt vehetnek a finn Everwave nevű, metál zenekar koncertjén február 7-én a Dürer Kertben, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szervezett mesterkurzuson, melyet a forgatókönyv író Anna Heinämaa tart. Február 9-én a Toldiban kerekasztal beszélgetést szerveznek a kreatív csapatmunka erejéről. Az beszélgetésben részt vesznek Paavo Westerberg, rendező Armi Toivonen, színésznő és Anna Heinämaa forgatókönyvíró.

A filmekről:

HEAVY TÚRA

Hevi reissu

Játékfilm, 90 perc, 2018

Rendező: Jukka Vidgren & Juuso Laatio

Producer: Kaarle Ago & Kai Nordberg / Making Movies Oy

Apró falvak, rénszarvasok és lenyűgöző észak-finnországi tájak idilli díszlete között játszódó feelgood vígjáték a Heavy túra. Főszrepben az Impaled Rektum metálbandával. A 12 éve fennálló együttes ezidáig egyetlen koncertet sem adott, viszont egy napon a véletlen összehozza őket egy monstre metálfesztivál, a Northern Damnationl fejesével. Ezzel eljött az ő idejük: útra kelnek, hogy valóra váltsák álmukat, s útjuk minden képzeletet felülmúl.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=UF50nziIzcw&feature=youtu.be

FEJJEL ELŐRE

Päin seinää

Játékefilm, 94 perc, 2014

Rendező: Antti-Heikki Pesonen

Producer: Miia Haavisto / Helsinki-filmi

A Fejjel előre Helsinki elővárosaiban játszódó, tempós fekete komédia. Az indulatkezelési problémákkal küszködő, egyedülálló anya mindent megtesz lányáért, akivel csak a baj van az iskolában. A cselekmény váratlan fordulatot vesz, amikor az új tanárról kiderül, hogy az anya múltjának része, és egy elfelejtett családtag is felbukkan. Történet hiányzó fogakról, furcsa barátokról, titkos álmokról és rég elmúlt szerelemről.

A HÁZSÁRTOS 2. – JOBB NAPOK

Játékfilm, 118 perc, 2018

Rendező: Tiina Lymi

Producer: Jukka Helle & Markus Selin / Solar Film Inc. Oy

A Házsártos visszatér! Miután mindent letudott és eltemette a feleségét, most éppen meghalni készül. A felesége temetése után saját koporsója készítésébe fog, amikor hirtelen betoppan az élet, unokája képében. A lány beköltözik a Házsártos házába, és ezzel a vén, zsörtölődő férfi új kihívásokkal lesz kénytelen szembenézni. Fergeteges pillanatok és komoly gondolatok követik egymást a két főszereplő együttélése során, ahol nemcsak a háztartás, de az unoka titka is közös.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=i8nPQ2zgvi8

Photo by Cata Portin

EGY UTOLSÓ JÓFOGÁS

Tuntematon mestari

Játékfilm, 90 perc, 2018

Rendező: Klaus Härö

Producer: Kaarle Ago & Kai Nordberg / Making Movies Oy

Olavi műkereskedő, akinek mindig is a munka volt a legelső – maga mögé utasítva a családot. Nyugdíjba vonulása előtt azonban felkelti a figyelmét egy aukción felbukkanó ismeretlen mestermű. Olavi a festmény történetének nyomába ered és rájön, hogy a mű a kikiáltási árnál jóval értékesebb. Élete üzletét készül nyélbe ütni, amikor elhidegült lánya segítséget kér tőle, és ezzel kénytelen lesz saját múltbéli hibáival szembenézni.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=SMrJzEtjV8Y

VÁLLALKOZÓ

Yrittäjä

Dokumentum film, 75 perc, 2018

Rendező: Virpi Suutari

Producer: Joonas Berghäll & Satu Majava / Okober Oy

Virpi Suutari ismert dokumentumfilm-rendező, akinek védjegye az átlagemberek történeteit bemutató, egészen kivételes látásmódja. Filmjei elegáns, jól átgondolt képek és emberség, együttérzés kombinációi. Legfrissebb alkotásában két meglehetősen eltérő finn vállalkozást állít szembe.  Egy vidéki finn család saját kis vállalkozásából próbál megélni, míg két nő start-upja a nemzetközi piacot kívánja meghódítani.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=EioJRV-jEaw

A HEGEDŰS

Viulisti

Játékfilm, 120 perc , 2018

Rendező: Paavo Westerberg

Producer: Mikko Tenhunen & Ulla Simonen / Mjölk Movies

Karin, a híres hegedűművész karrierjét autóbaleset töri derékba. Ujjai nem képesek többé elővarázsolni a csodát a hangszerből, ezért hazatér, hogy a jövő generáció hegedűsztárjainak tanára legyen. A komolyzene világa feszültségektől terhes, a zene iránt szenvedélyes zenészek a végletekig ambiciózusak. Karin viszonyba kezd egy hallgatójával, és onnantól összekeveredik a zene szeretete a romantikus szerelemmel.

FORDULÓPONT

Kääntöpiste

Játékfilm, 104 perc

Rendező: Simo Halinen

Producer: Liisa Penttilä-Asikainen / Kaiho Republic

Három férfi utazik észak felé az éjjeli vonat egy fülkéjében. Mindhárman titkolnak valamit. A találkozás eldurvul. Az egyik férfi meghal. A másik kettő elrejti a holttestet. Majd elválnak útjaik. Mégis ugyanabban a kisvárosban kötnek ki, ugyanazzal a nővel ismerkednek meg és végül ugyanaz a titok köti őket össze. A találkozás során mindhármuknak el kell dönteniük, mi a helyes döntés, és tovább kell lépniük az életben.

Díjnyertes rövidfilmek

A filmek 16 éven felüli nézők számára ajánlottak.

Arr. For A Scene, rendező Jonna Kina, 5 perc

Egy önéletrajz, rendező Mari Mantela, 36 perc

Földi madarak, rendező Marja Helander,  11 perc

Mennyezet, rendező Teppo Airaksinen, 15 perc

Sátáni nyulak, rendező Teemu Niukkanen, 17 perc

A tigris, rendező Mikko Myllylahti, 12 perc

Válogatás nemzetközi fesztiválokon díjakat nyert új finn rövidfilmekből. Ha csak egy vetítésre tudsz eljönni a fesztiválon, ez legyen az! A hat rövidfilm markánsan eltérő aspektusát mutatja be a mozinak, az életnek és Finnországnak, legyen szó őshonos számi táncosokról vagy középosztálybeli környékre beköltöző sátánistákról egy fekete komédiában .

FULL OF LOVE – Jégről pattant

Full of Love – Pakomatka pakastimesta

Dokumentumfilm, 75 perc, 2018

Rendező: Iina Terho

Producer: Iina Terho / Sydänfilmi Oy

Iina, a filmes beköltözik a fagyos szigetvilágból a városba, hogy megismerkedjen az első finn burleszk-művésszel, Bettie Blackhearttal. Csatlakozik Bettie tánccsoportjához, és egy új világ tárul fel számára, amint a burleszk történetéről és családi titkokról mesélne a tagok. A burleszk nem a meztelenségről és a szexualitásról szól, hanem az önazonosság adta szabadságáról és az élet élvezetéről. Micsoda showt hoztak össze ezek a nők! Nézzétek meg!

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=3O_QannnG34

CSODAORSZÁG

Joulumaa

Játékfilm, 92 perc, 2017

Rendező: Inari Niemi

Producer: Miia Haavisto / Helsinki-filmi

A karácsony a finnek legfontosabb ünnepe, amit hagyományosan a családdal szoktak tölteni. A főszereplő Helenának nincsen családja: lánya külföldön él, férje pedig lelépett egy fiatalabb nővel. Megváltásként jön a barátnőjével közösen kieszelt ötlet: töltsék az ünnepeket egy régi idők vidéki karácsonyát hirdető biofarmon. Ahogy telnek a napok, mind a vendégek, mind a házigazdák élete tökéletesen váratlan fordulatot vesz.

Kategória: Hírek | Megjegyzés hozzáfűzése

Tű, cérna, szerelem (Sir, 2018)

Az az igazság, hogy kicsit tartottam ettől a filmtől. Tudom, hogy sokan kifejezetten imádják a bollywoodi filmeket, ami tán nem meglepetés, hiszen az a csiricsáré, hangos, zajos, minden tekintetben, hangban, színben, érzelmekben és érzelgősségben túláradó világ nem is áll olyan távol a délutáni műsorsávokat évtizedek óta uraló dél-amerikai, vagy török szappanoperáktól, mint amennyire óriási a két világ közti földrajzi és kulturális távolság. Felénk természetesen az indiai film egy egészen más réteget érdekel, mint amelyik Armandóék, vagy Szulejmánék kalandjait követik rendszeresen, bár ez is csak döntés kérdése: ha a tévé indiai sorozatokat adna, akkor azért lelkesedne az, aki eddig Armandóért lelkesedett. Amúgy az indiai konyhával semmi bajom, nekem semmi nem eléggé csípős, a klasszikus indiai zenét pedig kifejezetten kedvelem. Az indiai kultúrtörténet, a hihetetlenül sokszínű vallás és filozófia éppoly érdekes, mint India mai hétköznapjai. Namaszté.

Aztán azonmód meg is lepődtem, hogy a Tű, cérna, szerelem mennyire finom, visszafogott kis film – legalábbis hagyományos, indiai mércével mérve, mindenképpen. Ezzel együtt, szintén indiai szemüvegen át nézve, ráadásul egy igen karakán, szinte harcos alkotás ez, hiszen témája a nők helyzete a társadalomban, ami Indiában, a közismert kasztrendszerű társadalomban a mai napig majdnem annyira tabutéma, mint például a bigott iszlám Szaúd-Arábiában – még ha az indiai nők összehasonlíthatatlanul szabadabbak is, mint arab sorstársaik. A nők társadalmi mobilizációja mintha be lenne fagyasztva az amúgy más területeken lendületesen fejlődő, tűzforró országban. Rohena Gera, aki amúgy szintén hölgy, díjnyertes történetében egy falusi szolgálólány sorsát követjük nyomon, aki, miután 18 évesen, egy tragikus betegség következtében megözvegyült (az alsóbb kasztbéli özvegyek sorsa a konkrét koldusbotot jelenti), Mumbaiba költözik és ott egy gazdag építési vállalkozó szolgálója lesz. Az Amerikában nevelkedett Ashwin (Vivek Gomber), a vállalkozó az oltárnál hagyta ott az indiai szokások szerint számára kijelölt menyasszonyt, de amúgy sem találja helyét Indiában. Ratna (Tillotama Shome), a szolgáló lelkiismeretesen és tudatos alázattal teszi a dolgát, kiszolgálja urát (erre utal a film eredeti címe, a Sir, azaz Uram is), ám ebben a helyzetben az elveiben és életvitelében teljesen elnyugatiasodott Ashwin egyre kényelmetlenebbül érzi magát. Főleg, amikor kiderül, hogy Ratna álmaiban merész területekre téved, divattervező szeretne lenni. Varrni tanul, amiben ráadásul igen tehetségesnek is bizonyul. A romantikus, gyengéd Ashwin szép lassan beleszerelmesedik a lányba, aki azonban mereven ragaszkodik társadalmi státuszából adódó “szerepéhez”…

A film legnagyobb érdeme, hogy tökéletesen tisztán, sallangoktól mentesen mutatja meg azt, hogy mi lehet a társadalmi fejlődés legnagyobb gátja Indiában, de tán egy kicsit bárhol a világon. Mi lehet az, ami miatt oly áthidalhatatlannak érezzük azt a szakadékot, ami a hagyománytisztelő vidék(i életforma) és a liberális, sokszínű város(i életforma) között húzódik? Nem az számít, hogy ki ásta meg, ha nem az, hogy hogyan tudunk hidat építeni rajta, adja isten, betemetni azt. Látni fogjuk, hogy Ratna és Ashwin szerelme még a mai, modern Indiában sem teljesülhet be. A film azonban mégis pozitív üzenettel zárul, amiben mindkét félnek komoly része van.

És komoly része van ebben a író-rendező Rohena Gerának is, ugyanis filmje rendkívül logikusan, okosan van felépítve, egyszerre szól a nyugati nézőkhöz, de talán az ennél hangosabb, direktebb megszólalásokhoz szokott indiaiakhoz is. Ratna és Aswin története megkapóan tiszta, egyszerű és romantikus love story, mely azonban olyan illedelmes, hogy akár egy katolikus apácazárda óvodájában is le lehetne vetíteni. Amit azonban közöl, az mégis igen bátor, elsősorban, persze, az indiai közönség számára. Igenis, javíthatunk sorsunkon, úgy is, hogy ehhez még saját hagyományainknak sem kell ellentmondani. Van akinek mindez persze, evidencia, de van, akinek fel kell hívni a figyelmét saját lehetőségeire.

Ki kell emelni még a két főszerepet alakító színész visszafogott, ám mégis átélt játékát is, ami egy indiai filmben, utalva a már említett bollywoodi filmek égbekiáltó ripacskodásaira, kifejezetten nagy dicséret. Igényes a film kivitele is, a képi világ mindvégig ízléses, mutasson akár falusi nyomortanyát, nagyvárosi luxuslakást, vagy akár lélegzetelállító Mumbai-i panorámát. 8/10

Kategória: Film | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Az átkelés madarai (Pájaros de verano / Birds of Passage, 2018)

A kolumbiai Ciro Guerrát immár nyugodtan kezelhetjük önálló, markáns jegyekkel bíró, saját stílust képviselő filmesnek, ami így önmagában is nagy szó a mai, kaotikus és féktelenül burjánzó moziverzumban, de főleg az a jobbára csak végtelen és borzalmas szappanoperáiról ismert dél-amerikai mozgóképgyártásban. Guerra egyszerre kultúrantropológus és zsánerfilmes. Már A kígyó ölelése sem véletlenül kapott Oscar-jelölést: egyszerre avatta be a fogalmatlan nézőt egy amazonasi indiántörzs pszichedelikus hiedelemvilágába, mesélt mesét élvezetesen és hirdetett propagandát a környezet -jelesül az amazonasi esőerdők- megmentése céljából. Új filmjében, Az átkelés madaraiban ismét indián környezetbe kalauzolja el a nézőt.

Az öt énekre tagolt, erősen balladai hangvételű történet a wayuu indiánok között történt meg 1968 és 1980 között. A wayuu-k békésen éldegéltek az elmúlt tizenvalahány ezer évben, valahol a Karib-tenger partján, a mai venezuelai-kolumbiai határon fekvő Guajira-félszigeten, saját nyelvükön beszéltek egymással, saját, igen összetett hiedelemvilágukban magyarázták meg maguknak az összes történést, amit az őket körülvevő külvilág szembesített őket ezen idő alatt. Túléltek eddig mindent, természeti katasztrófákat, spanyol hódítókat, részeg angol kereskedőket, a végzetüket azonban néhány békés, bohókás, hosszú hajú amerikai hippi okozta, akik egészen ideáig csavarogtak el a napi betevő marihuánáért. A wayuu-k ugyanis nem használták a marihuánát, ismerték ugyan, de számukra fontosabb volt a kávé, aminek termesztése volt az ősi tevékenységük, az állattartás mellett, és még fontosabb volt a szesz, “a likőr”, amit viszont szívesen nyakaltak. Mivel azonban a gringóknak fű kellett, hát adtak nekik füvet, jót, erőset, amitől ketté is állt a fülük. Így azok holnap már többet kértek, majd még többet és még többet, minek következtében a wayuu-k teljesen átálltak a marihuánatermesztésre és szépen meg is szedték magukat. A hajdani szegény kávéfarmerek és kecskepásztorok néhány év alatt milliomos, nagy hatalmú, automata fegyverekkel felszerelt drogbárókká váltak, lassan elfelejtették identitásukat jelentő hagyományaikat és a köztük lévő viszont az erőszak, az önzés, az irigység és a kapzsiság váltotta fel. A film cselekménye a fiatal, ám szegény Rapayet történetét követi nyomon, aki saját nősüléséhez előteremtendő hozományt, idegen ötletre, marihuánabizniszből teremti elő, nem is sejtve, hogy ezzel saját, és családja, de tulajdonképpen egész törzse sorsát pecsételi meg.

Guerra a tőle immár megszokott kultúrantropológiai, néprajzi ismeretterjesztést ezúttal egy virtigli maffia-történettel vegyíti össze, mondhatom, görcsmentesen. Egy indián Keresztapa-történetet látunk, azonban olyan hiteles körítésben és környezetben, amit eddig szerintem még filmvásznon sosem. A film újfent elképesztően gyönyörű. Ezúttal azonban Guerra nem élt már (vissza) a hatásos, de azért meglehetősen egyfenekű fekete-fehér/színes színdramaturgiával, ez a történet mentes mindentől. A perfekt módon komponált képek egyedüli funkciója itt a történet bemutatása. Ettől függetlenül lélegzetelállító tájakat, színeket és fényeket láthatunk. De láthatunk igazi, hiteles, eredeti wayuu-kat is, hiszen a történetet szinte kivétel nélkül wayuu-törzsbeliek alakítják, túlnyomó részben saját nyelvükön (a filmet csakis magyar felirattal szabad nézni/vetíteni!). Azt ugyan nem tudom, hogy a klasszikus pilóta Ray Ban napszemüveg mennyire képezi részét a wayuu viseletnek, mindenesetre a férfiak jelentős része előszeretettel viseli, hihetetlenül viccesen néz ki a szalmakalaphoz, rendes, nyugati mintájú inghez, a színes indián nyakékhez és a bojtos, rojtos szoknyaszerűséghez, ami viszont nyilván tök autentik. De hol jövök én ahhoz, hogy kioktassam indián népviseletből az onnan érkező filmest?!

Elegánsan ívelünk át a cselekmény 12 évnyi időtartamán, mintegy két óra alatt. Az öt énekbe szerkesztett sztori azonban minden jelentős momentumot megemlít, de semmit nem beszél túl. Világosan értjük, mi miért történik ebben a számunkra tökéletesen furcsa, idegen kultúrában, miközben megmarad az egésznek az egzotikus “bája” és el sem alszunk közben. Igazi, nagy ballada ez a film. Egyszerre egyedi és általános, eszköztelen és gazdag, költői és naturalisztikus, kendőzetlen és szemérmes. Igazi és nagyszerű. 9/10

Kategória: Film | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése