asanisimasa

Lesz ma minden, mint a vurstliban… Elsősorban persze jól bevált (ám “másodlagos frissességű” és különösebb kockázatot nem hordozó) hollywoodi filmek, de nincs is ezzel baj. Legfeljebb az, hogy mindent láttuk már, nem is egyszer…

A Gyónás gyilkosság után persze, kapásból ellenpélda, mert bár hollywoodi darab ez is, ám mégis egy relatíve kevéssé ismert majdnem-kamaradráma ez a 1981- ben készült film, melyet elsősorban két színész, Robert De Niro és Robert Duvall (kép) játéka határoz meg. Hoppá-hoppá, ahogy mondani szokás… (MGM, 20.00)

Az AXN 21.00-kor kezdő Csontembere mostanában majdnem minden héten feltűnik valahol – nem rossz nyomozós akciókrimi ez, a mindig jó Denzel Washingtonnal és az itt éppen jó Angelina Jolie-val.

A tv2 21.20-kor Egy becsületbeli üggyel tromfol, melyben Tom Cruise, Demi Moore-ral a hátán olvas be a pöffeteg Jack Nicholsonnak. Moralizálós tárgyalótermi dráma, katonai közegben.

Űrcowboyok (Viasat3, 21.25) – Öreg űrhajós nem vén űrhajós. Jó kis film.

Vagy Nem vagyunk mi angyalok – Ismét De Niro, ezúttal Sean Pennel brillírozik ebben a remek drámában, amit Neil Jordan rendezett David Mamet forgatókönyvéből. (FEM3, 22.00)

A film+-on 23.00-tól Antal Nimród mára (itthon legalábbis) rendes kultusszá vált Kontrollja kerül levetítésre.

Az m2 23.25-től Pier Paolo Pasolini Dekameronját húzta elő a kalapjából, ami tekintve a rendező szellemi, filozófiai hátterét, nem kis meglepetés, bár a Boccaccio gyűjteménye alapján készült filmben tényleg nincs semmi komcsi.

Késő éjjelre egy (általam) ismeretlen argentin-spanyol művészfilm maradt, hol máshol, mint a Dunán, 23.25-től. A Martin H-ban állítólag sokat beszélgetnek, komoly dolgokról, életről, halálról, effélékről, nyilván bölcsen. Passzolok, amúgy…

Először is, elnézést a tegnapi 23-as számért, úgy gondoltam, úgy reméltem, jobb lesz – nem lett az. Ha lesz energiám egyszer végignézni, biztosan porba döngölöm… Ma csütörtök van, ami rendes, otthonülős idényben is szar nap, már tévézés szempontjából, ezért némi meglepetéssel nyugtázhatjuk azt a kettő filmet, ami fennakad(hat) az igényes tévénéző távirányítóján. Hogy ne legyen azért olyan könnyű dolgunk, persze, hogy mindkettő este kilenckor kezdődik…

A feketeseggű Duna tévén egy 1964-es, westernnek jelzett filmet nézhetünk meg, ami nyugodtan felfogható afféle bűnügyi filmesszének is: Az erőszak egy gyilkossággal végződő nemi erőszakot jár körül három nézőpontból. Műfajilag rendhagyó film ez tehát, melyben különböző zsánerek elemei keverednek, vélhetően nem teljesen ok, szándék és tartalom nélkül. A fekete-fehér mozi főszerepében a magyar származású, kiváló Paul Newmant láthatjuk, olyan filmtörténeti jelentőségű partnerekkel, mint Edward G.Robinson (a hajdani, klasszikus gengszterfilmek buldogképű sztárja) és William Shatner (a későbbi Kirk kapitány a Star Trekből).

Nem kevésbé érdekes film a Veszélyes vizeken sem, ami csak látszólag sima, átlagos thriller – ügyes helyszínválasztása és meghökkentő szereposztása azonban mindenképpen figyelemre méltóvá emeli. Nem mintha nem láthattunk volna eddig extrém sportkörülmények (kép) között játszódó thrillert, azonban e filmben Curtis Hanson rendező sikerrel fokozza az amúgy sem veszélytelen raftingot egy thriller kellően feszült hangulatot keltő dramaturgiai szervezőelemévé. Kevin Bacont is láttuk már thrillerben, az azonban mindenképpen meglepetés, Meryl Streep milyen magabiztosan mozog ebben a számára nyilvánvalóan ismeretlen, rázós és vizes közegben. Mindketten kaptak e filmben nyújtott alakításukért egy-egy Golden Globe-jelölést, ami szintén tovább fényezi e filmet, melyet a Universal Channel ad a fent jelzett időben.

Aki lemaradt volna tegnap a Gyerekbetegségekről, az ma pótolhatja a Duna II-n, 19.35-től. Van aztán A szív hídjai, ami egy megható, ám rettenetesen édes, majdhogynem ragadós romantikus mese, ergo akárhányszor bele tudunk ragadni. A vidéki szépasszony (Meryl Streep) magányosan tördeli kacsóit otthonkájába, míg férje és gyermekei valahol messze vásároznak, amikor egy kissé érdes modorú, magányos férfi (Clint Eastwood) kopogtat be a kertkapun. Satöbbi-satöbbi. 🙂 (Filmmúzeum, 21.00)

Én mégis inkább a film+ csatornát javasolnám mára, méghozzá egész estére. A 23-as számban Jim Carrey egy új arcát (kép) mutatja meg: az idiótát már unjuk, a drámait sajnos keveset látjuk – ám thrillerben még eleddig egyáltalán nem tűnt fel ez a gumiarcú, de amúgy igen tehetséges színész. A meglehetősen paranoid hangulatú, a számmisztika átláthatatlan mátrixába merülő film műfaji feszüléséért Joel Schumacher felel. Kezdés 21.00-kor.

Az utána következő Mongol című filmmel a kazahok csinálják meg a szomszéd mongolok nagy történelmi hősét, a fél világ rettegte Dzsingisz kánt, hiszen életéről a kazah (filmes berkekben viszont nem akárki) Szergej Bodrov készített filmet, kazah, kínai, japán, orosz, ukrán és még ki tudja honnan összekuncsorgott pénzből, becsületére legyen mondva: tisztességesen. A film szinte eposzian hömpölyög, a táj lenyűgözően végtelen, a tömegjelenetek valóban tömegesek, a csatajelenetek pedig igazán látványosak. Van sok romantikus távolba-nézés, vannak tiszta (tisztán körülrajzolható) jellemek – nem kell egy ilyen filmben összezavarni a nézőket holmi cizellálással, árnyalással. Élmény a film, még ha általa nyilvánvalóan nem fogunk történelmileg hiteles képet kapni a középkor eurázsiai történelmének egyik legvitatottabb és legtitokzatosabb alakjáról. (Zavarhatja a választást, hogy e film készítésének évében, 2007-ben készült egy másik Dzsingisz kán-film is, ami viszont ennél lényegesen gyengébb.) Kezdés: 22.45, szintén a film+-on.

Bár az utolsókat rúgja az idei uborkaszezon, azért húzza még… Felforgatva oda s vissza a mai tévéműsort, nem találtam mást két középkorú magyar filmet kivéve, amit jó szívvel ajánlhatnék megtekintésre. A nép amúgy a Mentalistát nézi, ha a hímnem hagyja ezt (valami BL-meccs lesz a másikon).

A két ajánlat amúgy természetesen üti egymást, egyaránt 21.00-tól kezdődnek. Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című filmje idén már 46 éves, ám ez tényleg semmit sem von le frissességéből. Egy hatéves kisfiú szemével elmesélve látjuk e filmben a felnőttek világát, a család és a szomszédok hétköznapi életét, problémáit, melyek nem nagyon különböznek a ma tapasztalhatóaktól – nem véletlenül keltette fel e gyermeki őszinteségű és tisztán látó film Aczél elvtárs figyelmét, aki minden tőle telhetőt (ami majdnem annyi volt, mint ami most Szalay Annamária kezében összpontosul…) megtett azért, hogy minél kevesebben láthassák. Természetesen, ha valamit dobozba zárnak, az nem feltétlenül jelenti annak megsemmisülését, hiszen azt a dobozt ugyanúgy ki is lehet nyitni, mint ahogy be lehet zárni. Aczél pedig volt annyira művelt, hogy műalkotásokat igen ritkán semmisített meg visszavonhatatlanul. A Gyerekbetegségeket a Duna fogja adni ma.

Fábri Zoltán (és Sánta Ferenc) Az ötödik pecsétje (kép) méltatlanul alulértékelt filmje a világ filmművészetének. Mindössze egy Arany Medve-jelölést gyűjtött be a jelentősebb fesztiválokon, holott ha Amerikában készült volna, úgy kapott volna egy zsák Oscart, hogy csak fütyül. A filmben látható zseniális színész teljesítmények, a sokat idézett bemondások, filozofikus találós kérdések, a történet katartikus ívében kifejezésre kerülő mélyen humánus, antifasiszta üzenet mind erre (és még errébb) predesztinálná – mi ezúttal a Filmmúzeumon nézhetjük meg, hogy mik vagyunk: Timóteusz Takatiki, vagy éppen Gyugyu.

Közismert púpos barátunkhoz hasonlóan már én is kezdtem reménykedni abban, hogy rosszkedvünk telét Balkán napsütése tündöklő nyárrá változtatja át; ám ahogy a minap, drága magyar egyenruhába bújt a honfitársainknak köszönhetően, röpke négy órás, emberileg és fizikailag megalázó hercehurca után újra beléptem a röszkei kapun Európába, újra éreztem azt a két hétig nem tapasztalt, kényelmetlen szorítást a gyomromban. Itt bizony nem tündököl semmi, legfeljebb rohad. Harminc fokos melegben. Bizonyára, majd kedves és fékezhetetlen agyvelejű nemzetvezetőnk utat mutat.

A magunkfajta proli otthon gubbaszt a tévé előtt (ami még mindig egészségesebb, ha nem is annyira szórakoztató, mint ha ugyanezt valamelyik divatos/eldugott kerthelyiségben tenné…), így nézzük, ma mire érdemes odapillantani. Először is, 18.30-tól a Mezzón a csodálatos indiai bambuszfuvola-művész, Hariprasad Chaurasia egy órás koncertjét hallgathatjuk-nézhetjük meg, ami azért erősen terelheti zaklatott kedélyállapotunkat valamiféle békésebb, gazdagabb és teljesebb világba, mint ez a mai. Valami effélére készülhetünk:

Négy filmet mondanék mára. A Tango és Cash tényleg semmi különös: klasszikus (oldszkúl), jó ritmusú, zsarupartneres pikkpakk (piffpuff) akciókrimi Sylvester Stallonéval és Kurt Russellal, ’89-ből. (Viasat3, 21.25)

Az Irina Palm azért már más kategória (FEM3, 22.00). Egy súlyosan beteg unokája életmentő műtétéért meghökkentő áldozatokra is képes nagymama története a film, mely elsősorban a téma sallangmentes ábrázolásáért és az igen érdekes szereposztásért ajánlható: a szexiparból pénzt szerezni szándékozó nagyit a legendás énekesnő, Marianne Faithfull, míg “mesterét” Gryllus Dorka alakítja.  A filmet anno Arany Medvére is jelölték Berlinben.

Errol Flynn a némafilm egyik nagyonngyonnagy sztárja volt. Ezt az életéről készült filmet láttam már valamikor, sokra azonban nem emlékszem belőle, így arra sem, hogy nézhetetlen lenne… Ajánlom, de én is nézem. (Story4, 22.10)

A Duna 23.40-kor kezdő ír drámájáról sem tudok sokat. A Garázs egy világvégi benzinkúton játszódik, melyet egy enyhén értelmi fogyatékos, magányos férfi vezet, akihez egy nap egy fiatal fiú jelentkezik nyári munkára. Furcsa kapcsolatukról szól ez a valószínűleg szép, emberi, megindító, feelgood stb., stb. film.

Mivel egy kis offline pihi jön, íme egy rendhagyó tévéajánlat, címszavakban, ám linkekkel és csakis a Must See!-kategóriás filmekkel:

Július 31., Vasárnap: Takva – Az istenfélő Muharrem, (m2, 22.00), csodaszép és igen mély török film a szufi szellemiségről és a nemi vágyakról. Metropolis, (m1, 23.45), Fritz Lang felújított film-klasszikusa.

Augusztus 2., Kedd: Pygmalion (Rameau), vez. William Christie (20.30, Mezzo)

Augusztus 4., Csütörtök: Fellini – Amarcord, (Filmmúzeum, 23.00)

Augusztus 6., Szombat: 4 hónap, 3 hét, 2 nap, (m2, 23.00) igen súlyos román dráma, Arany Pálmával díjazva. Merészen, köntörfalazás nélkül mesél azokról az időkről, amiről mi még mindig csak suttogva beszélünk (és rohanunk visszafelé az időben). Nincs bocsánat (Duna, 21.30), Clint Eastwood műfajreformáló westernje.

Augusztus 7., Vasárnap: Ray, (tv2, 0.05), remek életrajzi film Ray Charlesről, a vak jazz&soul-zongoristáról, énekesről, Jamie Foxx elképesztő színészi alakításával. A pokol konyhája, (Viasat3, 21.55). A cím New York egyik negyedére utal, melyet az ír maffia ural. Itt nőtt fel Terry (Sean Penn), aztán egy ideig senki sem hallott róla, mígnem egy napon újra feltűnik a negyedben és egyenesen fejest ugrik a maffia üzelmeinek közepébe. Terryt azonban más motiválja, mint a maffia által kínált pénz és hatalom… Kőkemény, klasszikus maffia-krimi, a pazar szereposztásnak megfelelő elképesztő színészi alakításokkal: Penn mellett akkori felesége, Robin Wright Penn, valamint Ed Harris, Gary Oldman játsszák a főbb szerepeket.

Augusztus 8., Hétfő: Boogie Nights, (Viasat3, 21.25). Paul Thomas Anderson (pl. Vérző olaj) remekbe szabott drámája a hetvenes évek flitteres, tükrösgömbös, kokainos diszkóvilágáról, de inkább arról, hogyan működik az a dramaturgia, marketing, önámítás, vagy mézesmadzag, ami ezt a csábító, de veszélyes világot működteti. Szomorú aktualitása a filmnek sajnos ma is van.

Augusztus 11., csütörtök, Mechanikus narancs (Filmmúzeum, 23.05). Stanley Kubrick remeke, avagy minden, amit tudni akarsz az agresszióról, Beethovenről és a tejről.

Nagyjából ebben a két hétben ennyi az, ami szerintem hiányzik egy ember életéből, ha addig nem ismerte.

Végül is, ilyenkor nyár derekán még az Oscar is elmegy, ami francos-filmes Coppola méltán híres Keresztapájának akár paródiája is lehetne (nem az amúgy), az ezúttal komédiázó Sylvester Stallonéval, Ornella Mutival és még egy csomó híres színésszel… Ha képben vagyunk a maffiafilmek kliséiben, jellemző fordulataiban, az ismert sztereotípiákban, akkor akár még jól is szórakozhatunk e filmen, kezdés: RTL, 20.00.

Van azonban igazi maffiafilm is mára, méghozzá egy vérrögvalóságon nyugvó életrajz: a Főnökök főnöke (capo tutti capi, ugye…) Paul Castellanónak, a hírhedt New York-i Gambino-klán főnökének utolsó éveit mutatja be, a kitűnő Chazz Palminteri alakításában, meglehetős hitellel. (Viasat3, 21.55)

A Rejtett penge Yoji Yamada veretes szamurájfilmje, mely tulajdonképpen egyik része a japán mester szamurájok végnapjaival foglalkozó, hatalmas ívű trilógiájának. Önmagában is élvezhető, lassan hömpölygő, esztétikus alkotás. (tv2, 22.50)

Az Erőszakos múlt David Cronenberg filmje, már holnapi ajánlat: RTL, 0.10. A film már meg sem közelíti a kanadai mester korábbi kultuszfilmjeit (Karambol, Meztelen ebéd, stb.), de egy korrekt, a gondolatiságot sem teljesen száműző, még emészthetően moralizáló krimi-thrillernek tökéletesen megteszi Viggo Mortensennel és Ed Harrisszel – a téma a jogos ön- és vagyonvédelem.

Öt perccel később (m2, 0.15) kezdődik a mai este/éjszaka messze legérdekesebb filmje, a norvég Bent Hamer Tojások című abszurd komédiája, mely egy idős testvérpár életének pillanatit mutatja meg, a rendező sajátos fanyar, groteszk látásmódjával. Azt írja az ajánló: “Ezt a filmet kétszer kell megnézni. Érdemes odafigyelni rá, hogy mennyire sok időt el lehet tölteni az egyszerű, minden napi, beidegződött dolgokra. A film háttere is elgondolkodtató. Ez a film különösen azok számára lesz érdekes, akik még soha nem töltöttek el egy hetet egy szobában…” A képen a testvérpár egyik fele, az egyik tojás látható.

A Mezzon 20.30-tól Mozart Don Giovannija, Daniel Harding vezényletében.

Este tízig szabadprogram, ekkor fakultatíve a Zoolander, a trendkívüli (FEM3, 22.00). Az e filmben elővezetett, Ben Stiller és Owen Wilson által fémjelzett humor komoly toleranciát feltételez a nézőtől, azonban engem annak idején valószínűleg érzékeny pontomon kapott el, mert csak arra emlékszem az egészből, hogy sírva-vinnyogva röhögtem végig. Célkeresztben a divatvilág.

Rosszemberek – Szomjas György utolsó kísérlete, hogy meghonosítsa hazánkban a keleti spagetti-western a korabeli kritika által easternnek elkeresztelt öszvérműfaját. Pedig, próbálkozhatott volna még, mert egyáltalán nem volt ez a film (és elődje, a Talpunk alatt fütyül a szél) olyan reménytelen eset. Betyárvilág, puszta, csikós, fokos, zsandárok, szilaj férfiak döntenek meg ihaj jókedvükben mejjes-faros menyecskéket a durván faragott konyhaasztalon… Képen egy másik jellemző jelenete a filmnek. (m2, 22.40)

A Camino című film ezúttal nem a közismert és manapság divatos El Camino zarándokúthoz kapcsolódik, illetve legfeljebb csak annak spirituális lényegéhez: a film egy betegség által lebénult fiatal lány belső vívódásának expresszív lenyomata. A témához való kellő affinitás esetén katartikus élmény vár e spanyol dráma nézőire. (Duna, 23.15)