Tag Archives: 6/10

6,9 a Richter-skálán (6.9 pe scara Richter, 2016)

A “harminchat fokos lázban” égő József Attila ugrik egyből az eszembe, mikor látom ezt a bolgár és magyar koprodukcióban készült román filmet, valamint Bob Fosse zseniális Mindhalálig zene című musicalje. Összekötő kapocs köztük a depresszió, mint betegség. Szegény Attila, valamint … → olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | 1 hozzászólás

Amerikai pasztorál (American Pastoral, 2016)

Nem szeretek azon rugózni, hogy adott esetben egy jó könyvből hogyan lehet rossz filmet csinálni, illetve, lehet-e egyáltalán jó filmet csinálni jó könyvből; hogy létezhet-e olyan filmadaptáció, mely legalább összevethető az alapanyagul szolgáló regénnyel. Értelmetlen polémia ez szerintem, ugyanis létezhet … → olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | 1 hozzászólás

A stylist (Personal Shopper, 2016)

Úgy tűnik, Oliver Assayas (korábbi filmjeiről itt, itt és itt) médiumának választotta az Alkonyat-szériából immár véglegesen magához tért Kristen Stewartot, hiszen a Sils Maria felhői után idén, Cannesban rendezői díjjal jutalmazott A stylistban is rábízta a főszerepet, ráadásul ezúttal már … → olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Filmnapló – 2017. február

Érkezés (Arrival, 2016) – Dennis Villeneuve (pl. Felperzselt föld, Fogságban, Sicario) scifije (amit az ismert scifi-író Ted Chiang novellájából adaptált) egyszerre apellál értelemre és érzelemre, viszont kihagyja a játékból a szívet és a gyomrot. Így aki valami zsigeri élményre vágyna, … → olvasásának folytatása

Film, Filmnaplók, Tévé Kategória | , , , , Címkézve | 2 hozzászólás

Panfilov 28 gárdistája (28 панфиловцев, 2016)

A nemzeti önbecsülés fontos dolog, amit rendszeresen karban is kell tartani, különben elfoszlik, mint a háború után a vár fokán felejtett hadilobogó az időjárás viszontagságaiban. Jó eszköz erre a múlt, a történelem dicsőséges tetteinek napirenden tartása, amivel szintén nincs semmi … → olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Filmnapló – 2017. január

Suburra (2015) – A Gomorra című általam nemsokára szemlézendő, ám már egy ideje futó és igen jó visszhangokat keltő tévésorozatot is jegyző olasz Stefano Solima ismét csak az olasz új hullám, mint megjegyezendő, immár filmtörténeti jelentőségű irányzat egyik fontos figurája … → olvasásának folytatása

Film, Filmnaplók, Tévé Kategória | , , , , Címkézve | 2 hozzászólás

Filmnapló – 2016. december

Az Észak császára (Emperor of the North Pole, 1973) – Robert Aldrich, akit sok egyéb mellett a Piszkos tizenkettő okán kell ismernünk, elkövette például minden idők egyik legbrutálisabb hobófilmjét is – ezt. A főszereplő itt is Lee Marvin, valamint Ernest … → olvasásának folytatása

Film, Filmnaplók, Tévé Kategória | , , , , Címkézve | 1 hozzászólás

Filmnapló – 2016. november

Az acélember (Man of Steel, 2016) – Azt kell mondjam, Zack Snyder Superman-rebootjából a címe a legfantáziátlanabb. Véleményem természetesen nem egyezik a kétbites rajongókéval, de a még producerekével sem, hiszen ma már tudnivaló, hogy ebből nem lesz a Batman-hez hasonló, … → olvasásának folytatása

Film, Filmnaplók, Tévé Kategória | , , , , Címkézve | 1 hozzászólás

Filmnapló – 2016. október

A tinilány naplója (The Diary of a Teenage Girl, 2015) – Nem hiszem el, hogy a lányokat is csak az érdekli felnőttkoruk bimbózó hajnalán. Mert ha mégis, akkor eleddig közel mindenki hazudott (nem nekem, hanem úgy általában). Azt sem hiszem … → olvasásának folytatása

Film, Filmnaplók, Tévé Kategória | , , , , , Címkézve | Hozzászólás

Filmnapló – 2016. szeptember

Zöldár (1965) – Ma elképzelhetetlen, hogy ilyen filmek készüljenek, mint ez is például. Pedig mennyire hiányoznak! A mai profitorientált filmvilágban, melyben a filmnek, mint terméknek egy célja van, hogy visszahozza a belefeccölt száz- és ezermilliókat, lehetetlen elvárni olyan cizellált, egyszerre … → olvasásának folytatása

Film, Filmnaplók, Tévé Kategória | , , , , Címkézve | Hozzászólás