Tag Archives: 8/10

Emlékeznünk még, amikor 1994-ben, egy Budapestről Bécsbe tartó vonaton megismerkedett egymással Céline (Julie Delpy), a francia egyetemistalány és Jesse (Ethan Hawke), az amerikai srác? Végigdumálták az utat, sebtiben egymásba szerettek, majd a srác megkérte a lányt, hogy maradjon vele reggelig, … → olvasásának folytatása

Csalafinta film Giuseppe Tornatore legújabb alkotása. Sosem az, aminek éppen látszik. Elkezdődik egy méltóságteljesen hömpölygő, míves eleganciával megrajzol, kimérten arisztokratikus, romantikus dráma – legalábbis azt hiszed, mert amikor már éppen beleunnál a decens pompa közepette megélt boldogtalanságba és a szerelem … → olvasásának folytatása

Mindannyiunk bölcsője Afrika. Onnan jövünk, éljünk bárhol a világban, beszéljünk bármilyen nyelvet, legyen akármilyen színű a bőrünk, hajunk. Mama Afrika ma nagyon beteg. Testét, lelkét szörnyű betegségek kínozzák, háborúk tépik, szaggatják, gyomra üresen korog, torka száraz. Agyában sötét gondolatok cikáznak. … → olvasásának folytatása

Ennio Morricone legviccesebb főcímzenéjével kezdődik a film, ahogyan a korabeli szokás szerint a film elején felsorolt stáblistát elénekli egy gunyoros hangú férfi, természetesen a végén a rendezővel, Pier Paolo Pasolinivel. A Madarak és madárkák (vagy más címen Madarak és ragadozómadarak) … → olvasásának folytatása

Meglehetősen rendhagyó film a Túl a fenyvesen, a Blue Valentine-nel névjegyét arra a bizonyos asztalra koppanósan letevő Derek Cianfrance második műve. Szerkezetében, “narratív struktúrájában” mindenképpen, de hangvételében, igényében is, azonban úgy, hogy témája pontosan belepasszol az amerikai (sőt, akár a … → olvasásának folytatása

Talán a Poroló című rovatba is mehetne ez a Gyilkos túra című öko-kaland-thriller, John Boorman több mint negyven éves, ám még mindig friss, ropogós és harapós alkotása. Ha feltétlenül nem is sorolandó az egyetemes filmtörténet megkerülhetetlen klasszikusai közé ez a … → olvasásának folytatása

Michele Placidót színészként ismertük meg, ő játszotta a rettenthetetlen Cattani főfelügyelőt a nyolcvanas évek végeláthatatlan Polip című sorozatában, mely a klasszikus olasz maffia ügyeibe avatta be először a nézők tömegeit. A műfaj igen komoly hatással lehetett rá, ugyanis nem sokkal … → olvasásának folytatása

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer az olasz operának egy verizmusnak nevezett irányzata. Aztán, hol volt, hol nem, de az olasz filmnek egyszer biztosan volt egy neorealista vonulata is. E kettő jellemző jegyeiből, valamint a délutáni tévés szappanoperákból, valamint … → olvasásának folytatása