A norvég Tommy Wirkola két korábbi sikerének egyes jellegzetességét vegyítette ebben a filmben. A Hét nővér után újra Noomi Rapace-ra bízza a film (egyik) főszerepét, aki pont olyan pénzzavarban szenved, mint maga Wirkola szenvedett első komoly sikere, a Halott hó idején. Mint ismeretes, az utóbbi esetben Wirkola forradalmi módon, közösségi előfinanszírozásból készítette el filmjét, és hát nem lövöm le a poént Az utazás esetében, de a két film hangvétele sem áll túl messze egymástól. Noomi sem fejlődött szinte semmit színészi értelemben…

Hogy ez aztán kinek jó és kinek nem, az már eléggé egyéni. Én eléggé untam a Halott hó kretén humorát és öncélú hentelését, Noomi-t pedig egy egzotikus arcú, de kifejezetten rossz színésznőnek tartottam – érdekes módon, ehhez képest ez a Netflixes produkció viszont kifejezetten szórakoztatott. A sztori alapja ugyan meglehetősen klisés. Egy elhidegülőfélben és konstans pénztelenségben lévő pár, egy tehetségtelen színésznő (Noomi végre önmagát játszhatja és ebben jó is) és egy tehetségtelen tévérendező (Aksel Hennie) utazik Az utazásban egy vidéki faházba a víkendre, hogy ott a férfi a nő életbiztosításának reményében kinyírja párját – miközben a nő is hasonló irányban gondolkodik. Wirkola őrült ritmusa, a cselekmény logikusan előkészített, mégis vadnak ható fordulatai, valamint az itt már elég jól eltalált, néhol meghökkentően morbid humora elég jól elviszi a hátán ezt a “láttuk már” sztorit.

Legjobban talán úgy tudnám jellemezni ezt a filmet, hogy olyan, mintha Coenék csinálták volna a Jelenetek egy házasságból című Bergman-drámát, amit aztán a Reszkessetek betörők modorában értelmezne újra Guy Ritchie (még a Blöffös időszakában). Habkönnyű szórakozás tetemes mennyiségű művérrel, végtagcsonkolással, idióta karakterekkel és a film folyamán elég nehezen elképzelhető, bizarr happy enddel. Hétköznap estére éppen megfelelő időtöltés.